2017. január 10., kedd

Szélmalomharcnak tűnik - de mégsem az


Fiam is van, lányom is, mindketten a csodás kamasz éveikben, így bőven sikerült már tapasztalatokat gyűjtenem arról, hogy milyen is egyenjogúként, egyenrangúként, nem fiú- és lányskatulyákba szorítva terelgetni a gyerekeket. 
Egyszerűen: folyamatos szélmalomharc, széllel szemben pisilés. 
Még egész kicsi a gyerek, amikor a nem is túl harcos feminista, egyszerűen csak magát európai gondolkodásúnak tartó szülő megéli az első konfliktusait rokonokkal, barátokkal. Mert bizony a szülő – jelen esetben anya – kedvesen, békésen, de azért rászól a kedves látogatókra, hogy ne mondják a gyerekeknek, hogy „egy kislánynak nem lehet ilyen piszkos a ruhája”, és azt se, hogy „na de te fiú vagy, csak ne fogsz sírni?", és később azt se, hogy „milyen aranyos kislány vagy, hogy segítesz anyának, milyen jó feleség lesz belőled”, és azt se, hogy „milyen erős vagy már, hogy le tudsz nyomni szkanderben, ez kell egy férfinak”. A kedves rokonok és barátok meg nem is értik, hogy mi a bajod, hiszen ő megdicsérte a gyereket, és téged, kedves szülő, téged néznek furcsán, amikor a hetvenen felüli nagymamának próbálod elmagyarázni, hogy miért ne sírhatna a fiú, és hogy nem csak a lányoknak kell vigyázniuk a ruhájukra. És bizony az anya egyre cudarabbul érzi magát, de azért ugrik minden „fiú létedre", és „lány létedre” kezdetű mondatra. 
Aztán eljönnek az első óvodai napok, és jönnek az újabb élmények. A lánygyermek, aki három évesen vígan tanulmányozta és nyomkodta a földön tekergő gilisztát, hamar „megtanulja” az oviban, hogy ha ilyen rondaságot lát, akkor bizony visítania kell. És a fiúgyermek kihajítja az ágyából az összes szőrállatot, mert az olyan lányos. És jönnek a beszélgetések az óvónőkkel, akik elmesélik, hogy a lánygyermek egy kisautót választott az adventi ajándékkosárból, de ők megkérték, hogy cserélje ki egy babára, mert az való a lányoknak és bambán néznek rád, amikor megkérdezed, hogy szerintük hány anyuka jön autóval a gyerekért, mert akkor az sem való a lányoknak, igaz, már nagyok. És megint itt a konfliktus, mert az óvónő nem érti, hogy miről beszélsz, csak elkönyvel, hogy te vagy kekeckedő. Az iskolából pedig hazajönnek az első szőke nős viccek, a fogadóórán a fiúgyermeket dicsérik, mert okos, a lányt meg azért, mert szépen ír. Véletlenül sem fordítva.
Eközben te, anya, szülő próbálod újra és újra elmondani, hogy nem fiú-vagy lánykérdés az, hogy szépen beszéljenek, hogy kedvesek legyenek, ahogy az sem, hogy ki viszi ki a szemetet, ki terít meg, tereget, mosogat, vagy ki ad enni a kutyának. Elmagyarázod, hogy miért rosszak azok a reklámok, amikben a nők legnagyobb boldogsága a fényesre suvickolt vécé, a ropogósra mosott ruha, meg az ínycsiklandó vacsora, a férfi pedig attól lesz kafa, ha angyalok szaglásszák a hónalját, vagy hogy autót vezet: de ha véletlenül mosogat, akkor kriplinek ábrázolják. És akárhányszor – filmben, könyvben, hétköznapi történetben – szembejön a szexizmus, a sztereotípia, vagy az előítélet, már mantrázod is, hogy mindezek miért rosszak és károsak. 
És már annyiszor elmondtad, hogy hagynád az egészet a fenébe, de aztán mégis kiderül, hogy az egész nem volt hiábavaló, mert a fiúgyermek – legalábbis otthon – úgy mesél szőkés viccet, hogy „a szőke ember…”, és nem azért nyávog, ha takarítani kell, mert az lányoknak való, hanem mert utál takarítani. És már ő mondja neked, hogy „látod, anya, ebben a reklámban egy férfi mos.” :-)

                                                                                                                                                    Andrea

2016. december 16., péntek

„A nőket és a férfiakat sújtó erőszak a munka világában”

A közelmúltban, széles körben is publikálták az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) által 2016 októberi szakértői konferenciájának vitaindító tanulmányát, amelynek témája „A nőket és a férfiakat sújtó erőszak a munka világában”. Az erőszak e téren (is) sérti az emberi méltóságot, biztonságot, egészséget és jólétet, emellett nemcsak az alkalmazottakat sújtja közvetlenül, hanem családjaik, közösségük gazdasági feltételeinek egészét érinti. Mindez ellentétben áll az ILO alapvető célkitűzésével, az egyenlő jogok biztosításával, az úgynevezett AGENDA 2030-ban megfogalmazott a „Fenntartható fejlődés” szellemével. Ez feltételezi, hogy minden nőt és férfit megillet a tisztességes munka, és a produktív tevékenység. Vissza kell szorítani az egyenlőtlen elbánás és az erőszakos, valamint a diszkriminatív eljárás minden formáját, a közszolgálatban és a magánszférában egyaránt.
A tanulmány alapján, a konferencián a következő témák kerültek napirendre:
  • Áttekintették, hogyan lehet meghatározni a munka világban előforduló erőszakos cselekményeket, a tendenciákat, az előfordulások formáit.
  • Megvizsgálták a férfiak és nők esetében történő erőszak formáit.
  • Áttekintették az erőszakos cselekmények hatását a vállalatok működésére, az alkalmazottak produktivitására, valamint a cégek teljesítményére.
  • Felmérték azokat az alkalmazotti csoportokat, vállalatokat, ágazatokat és foglalkozásokat, ahol a leggyakoribbak a munkahelyi erőszakos cselekmények.
Ezeket a témákat mind a nemzetközi, mind a nemzeti szabályozások keretei között megvitatták.
A magyar viszonyokra áttekintő tanulmány nem található. A munkahelyi erőszak, vagy agresszió definíciója, amely összefoglalja a fizikai erőszak, a lelki terror, a szexuális zaklatás és erőszak többféle formáját, nem jelenik meg sem a jogrendszerben, sem a hétköznapi beszédben. 
A hazai jogi szabályozásban a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rögzíti, hogy a munkaviszonnyal, így különösen a munka díjazásával kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. 
Külön törvény rendelkezik az egyenlő bánásmódról - ez a 2003. évi CXXV. törvény, amely összesen húszféle diszkriminációra okot adó tulajdonságot sorol fel. Ilyen például a faji hovatartozás, egészségi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, foglalkoztatási jogviszonynak vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama, vagy épp a nemi identitás. Az ezeken kívüli ügyek egyéb jogszabályok alapján megítélendőek – mint pld. a munkahelyi pszicho terror (mobbing), ami zaklatásnak minősül, és amit a jogszabály a munkatársak, vezetők által teremtett megfélemlítő, megalázó, ellenséges, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakításában határoz meg. A gyakorlatban sajnos az ilyen ügyek elsődlegesen a munkatársak tanúvallomására alapozódnak – ahol a munkáltatótól való függés miatt ritkán születik terhelő vallomás.
A hazai állapotokról beszédes adat, hogy az Eurobarométer felmérése szerint a magyar nők a nemi erőszak fenyegetettségét tekintve a harmadik legveszélyesebb helynek a munkahelyet jelölték meg. Igaz, az első helyen az otthon szerepel.
A munkahelyi erőszak bizonyos szektorokban az átlagnál magasabb a tanulmány szerint. Ezek között szerepelnek a többségében nőket foglalkoztató ágazatok: az egészségügy, az oktatás, a háztartási munka, és a könnyűipar (textil, bőr, ruha, cipő gyártás).
A nemzetközi,74 oldalas tanulmány elérhető: 

2016. november 10., csütörtök

Programozott lemaradás: a helyzet jó, de majdnem reménytelen

„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”

Az optimista szerint félig tele van a pohár, a pesszimista szerint félig üres. Az Európai Bizottság napokban kiadott oktatási és képzési figyelőjének magyarországi elemzése is bemutatható akár e két ellentétes megközelítésből. A kormánypárti sajtó feltehetően azt emeli ki, hogy az oktatási kiadások 2014-2015 között 12,5 százalékkal emelkedtek, hogy csökkent az oktatást korán elhagyók aránya, hogy ugrásszerűen nőttek az iskolából frissen kikerültek elhelyezkedési esélyei.
Nem kell azonban a kákán is csomót keresőnek lenni ahhoz, hogy néhány összehasonlító adat alapján már ezeket a „vívmányokat” is megkérdőjelezzük.

  • Nőtt ugyan az oktatási kiadások összege és aránya, ám ez három évi csökkenés után, úgy hogy ebben az adatban benne vannak az e célra felhasznált uniós forrásokat is (tankönyvpiac államosítása, új állami tankönyvek). 
  • Az, hogy 2012-2015 között 11,8 százalékról 11,6 százalékra csökkent az oktatást korán elhagyók aránya, az messze elmaradt a többi 27 uniós ország átlagának dinamikájától (12,7 százalékról 11 százalékra). Nem beszélve arról, hogy e „javulásban” szerepet játszhatott a tankötelezettség korhatárának leszállítása. Az ifjúsági foglalkoztatottság megugrása középfokú oktatásból és szakmunkás képzésből kikerülők körében – 62,4 százalékról 75,6 százalékra, Európában a legmagasabb értékre - pedig gyaníthatóan a közfoglalkoztatás hasonló mértékű növekedésének tudható be.


Nos, a tulajdonképpeni „jó hírek” eddig tartottak. Mert az oktatás hatékonyságát mutató Pisa tesztek még annyira sem bíztatóak, mint a fenti számok: 2009-hez képest mindhárom vizsgált területen – olvasás, matematika, természettudományok - romlott a magyar diákok teljesítménye, és marad alatta az unió átlagának. Matematikából egyenesen hat százalékponttal - azaz harmadával – lett rosszabb az eredmény.  A számítástechnikai ismeretek (digitális készségek) terén pedig Európa sereghajtói vagyunk. Ebből is következik, hogy a jövő technikai fejlődését meghatározó tudományterületeken: számítógépes tudományok, gyártás és építés területén az egyetemi hallgatók számát tekintve szintén hátul kullogunk.
Márpedig a képzettség Magyarországon jóval inkább meghatározza az egyes emberek jövőjét, esélyeit, életszínvonalát, és gyerekeinek esélyeit is, mint a legtöbb fejlett országban. Az általános iskolát vagy annál kevesebbet végzettek negyede van munka nélkül, míg a felsőfokú képzettségűek alig egy-két százaléka.
És a trend aggasztó, mert Magyarországon a jövőbeli életesélyeket alapvetően meghatározza a szülő iskolai végzettsége – a Budapest Intézet adatai szerint – az alacsony iskolai végzettségűek aránya szegények között 2005-2014 között 24 százalékról 44 százalékra nőtt, a gyerekszegénység pedig 41,5 százalékra emelkedett. 150-200 ezer gyerek nem jut hozzá minőségi oktatáshoz. A Pisa felmérés pedig azt mutatja, hogy a magyar iskolások tanulmányi eredményei nagymértékben függnek a „társadalmi gazdasági háttértől”, azaz a családok helyzetétől. Ez a szituáció nemhogy javult volna, de a jelentés alapján is romlott: nőtt az iskolai szegregáció, mind több gyerek kerül olyan iskolába, amelyből remény sincs, a továbbtanulásra. Ez is az oka, hogy 2016 májusában az EB kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen. Az pedig, hogy megnövelték a tanárok óraszámát, végletekig bekorlátozták a mozgásterüket, minimálisra csökkentették az iskolák és iskolaigazgatók önállóságát, aligha segít ezeken a problémákon       

Hogy az országban gyarapodnának a közeljövőben a kiművelt emberfők, azt a felsőoktatás úgynevezett korszerűsítése sem garantálja, aminek lényege szintén az állami ellenőrzés kiterjesztése az univerzitások működésében, az államilag támogatott képzések visszaszorításában, és az tandíjmentességet feltételező követelmények szigorításában. Az elmúlt időszakban csökkent a továbbtanulásra jelentkező fiatalok száma, és erősen megnőtt a lemorzsolódok aránya – mint azt a jelentés is megállapítja. Nem kevés a fenntartás a szakképzés „korszerűsítésének” ügyében sem, mert nehéz elképzelni azt, hogy az általános műveltséget megalapozó tantárgyak drasztikus csökkentése nyomán olyan kompetenciákhoz jutnak a tanulók, ami akár a továbbtanulást akár – szükség esetén – a szakmaváltást lehetővé teszik.
A teljes országjelentés itt található meg:

2016. november 2., szerda

55 milliárd ....

55 milliárd plusz az egészségügynek év végéig – harsognak a címek a neten. Zümmög a rádió – többet költhetünk gyógyszerre az MTI szerint, mert most, hogy eljött az új többség, íme, és máris… Azonban mielőtt bárki könnyekig meghatódna – rakjuk csak vissza a százas papírzsepit a helyére – szó sincs se többletforrásról, se pénztöbbletről az egészségügyben.
Egyszerűen csak jön az év vége, amikor „illik” a költségvetést hozzáigazítani a valósághoz, és ezzel egyben el is lehet tüntetni a túl korai költségvetési tervezés problémáit.
A többlet milliárdok többsége az ún gyógyszerkasszába kerül – itt „számolják” össze azokat a térítési díjakat, melyek a gyógyszerek piaci ára, és a gyógyszertárban, recept alapján kiváltott gyógyszerek fogyasztói ára között van. Ennek a várható összértékét azonban majd 2 éve számolták ki, és láthatóan a valóság túllépett a tervezés feltételezésein - bár ez nem egyedi eset e tételnél, de az elmúlt évek legnagyobb „kiigazítását” kellett végrehajtani.
Ha csak józan, paraszti ésszel végiggondoljuk: miért is lett volna 2016-ban kevesebb a gyógyszer ráfordítás, mint 2015-ben?
És ha ezt a kiigazítást nem hajtják végre, akkor ott álltunk volna decemberben döbbenten a gyógyszertárban, levegőért kapkodva a fizetendő végösszeg láttán? Nem, mert a törvény szerint ezeket a térítési díjakat akkor is ki kell fizetnie a költségvetésnek, ha rosszul tervezték meg a keretösszeget. Így ezek a „plusz” milliárdok csupán csak a várható kötelezettségek előrevetítése a költségvetésben – viszont jeleznek egy jóval nagyobb gondot is, a túl korai tervezésnek minden évben felmerülnek a problémái. Ha megnézzük az egészségügy 2017-es költségvetését, pld. a gyógyszerkassza keretösszege alacsonyabb, mint a 2015. évi tény (nem is beszélve a 2016. éves várhatóról), a szakellátás tervezett kerete (mely a korábbi évek béremelésének beépítése után izmos) 34 milliárddal ugyan növekszik, de nem teljesen világos, hogy ebből hogyan lehet finanszírozni az idén nagy hanggal végrehajtott béremelés éves 76 milliárd ráfordítását.  E problémákat minél előbb javítani, a forrásokat biztosítani kellene.
És hogy mikor venném elő a zsebkendőmet? Ha nemcsak konszolidálnák a kórházak majd 60 milliárdos adósságát, hanem a tartozások újratermelődését is megakadályozandó emelnék a finanszírozást. Nem is szólva a közép és hosszú távú eszközpótlás megbízható tervezéséről és finanszírozásáról az egész egészségügyben.

Egyelőre nem gazdagodnak meg rajtam a papírzsebkendő forgalmazók…


2016. április 25., hétfő

Célkeresztben: avagy a gumikesztyű az egészségügy krétája


Az elmúlt időszakban megszaporodtak az egészségügy problémáiról szóló híradások – és evvel együtt a különféle számszaki elemzések is. Nehéz kiigazodni a „repkedő” százmilliárdok, fogalmak és arányszámok között, ezért megpróbálunk egy kis áttekintést adni az egészségügy ráfordításainak alakulásáról.  Az adatokhoz nyilvános adatbázisokat használtunk – az OEP és a KSH interneten elérhető adatbázisait.

Gyógyító – megelőző ellátások:

A hétköznapi ember számára a „klasszikus” egészségügyi ellátás, melyet a biztosítottak (elvileg) térítés nélkül vehetnek igénybe, már ha eltekintünk a hálapénzrendszer rákfenéjétől.
Ide tartozik a háziorvosi ellátás, ügyelet, védőnői szolgálat, mentőszolgálat, járó és fekvő beteg ellátás, diagnosztika, krónikus fekvőbeteg ellátás és otthoni szakápolás. 
A terület költségeinek reálértékének megítélését nehezíti, hogy:
  • 2011-ben ráfordítás növekedésként jelentkezett az egykulcsos SZJA miatti bérkompenzáció (egyébként a nettó bérek csökkentek volna a területen)
  • 2012-ben egyes tételes elszámolású gyógyszerek átkerültek a gyógyszertámogatások közül a speciális finanszírozású fekvőbeteg ellátásba.
  • A vizsgált időszakban többször volt Általános Forgalmi Adó kulcs növelés – az egészségügyben az ÁFA nem visszaigényelhető, így az adó növekedése automatikusan növeli a költségeket is.

A gyógyító – megelőző ellátások reálértékét az OEP évente statisztikai évkönyvben közzé teszi. A számításkor 1995-ös árakat vesz figyelembe, a könnyebb összehasonlítás érdekében ezt átkonvertáltuk 2006-os bázisra, és megbecsültük a 2015-ös tény és 2016-os tervezett értékeket is.



A számítások alapján hiába mutatható ki a (figyelem, nagy számok következnek) 270 milliárdos ráfordítás növekedés 10 év alatt, reálértéken lényeges változás nem történt. Az egészségügyi „reformok” (a kórházbezárásoktól a nagytérségi ellátó rendszerekig, és az egészségügy államosításáig) valójában csak a költségvetési korlátok betartását, nem pedig a jobb egészségügyi ellátás nyújtását érték el. Az alig növekvő várható élettartam adatok, a megbetegedési és halálozási statisztikák is ezt támasztják alá.
Az egészségügyi dolgozók bérrendezése immáron elkerülhetetlen – hiszen nélkülük nem lesz ellátás. Külön probléma, hogy az államosított egészségügy finanszírozási rendszere felett már régen eljárt az idő. Nemcsak a működési kiadásokra nincs kellő fedezet (hiányzó gumikesztyű és növekvő adóság állomány), hanem hiányzik a fenntartási, beruházási költségek áttekinthető, (nemcsak EU-forrásból származó) rendszere. Többek között ennek köszönhető a budapesti kórházak leromlott infrastruktúrája.
Az egészségügyben óriási eszköz, informatikai, és eljárási innováció zajlik. A hiányzó átfogó, és rugalmas fejlesztési, és fenntartási tervek és források híján a magyar egészségügy követőből immáron leszakadóvá válik. 

Gyógyszertámogatás:

Ha sikeresen bejutottunk egy orvoshoz, és receptet ír fel nekünk – a gyógyszertárban nem a teljes fogyasztói árat fizetjük ki, támogatást kapunk rá. Ezek a tételek alkotják a gyógyszertámogatásként nyilvántartott ráfordítások döntő többségét.
 A gyógyszertámogatások nettó értéke jelentősen csökkent az elmúlt években – részben a generikus (olcsóbb) gyógyszerek alkalmazásának következtében. Ez a megtakarítás azonban csak az államkasszában jelentkezett, a lakosság térítési díjakra fizetett ráfordításai lényegében nem változtak 2009 óta. 
A gyógyszertámogatások reálértékét az OEP évente statisztikai évkönyvben közzé teszi. A számításkor 1995-ös árakat vesz figyelembe, a könnyebb összehasonlítás érdekében ezt átkonvertáltuk 2006-os bázisra, és megbecsültük a 2015-ös tény és 2016-os tervezett értékeket is.


Egészségügyi ráfordítások a GDP %-ban

Az egészségügyi ráfordítások nagyságát nemzetközi összehasonlításban az adott ország nemzeti össztermékéhez, GDP-jéhez viszonyítják. E mutató kiszűri a gazdasági potenciálokban meglévő különbségeket – és csak a szándékra koncentrál, azaz, hogy a megtermelt jövedelem mekkora részét költi az adott ország egészségügyre, és eltekint attól, hogy ez egy főre vetítve mekkora összeg.
Magyarországon a kormányzati alrendszer (ez a KSH elnevezése) a GDP csökkenő arányát fordítja az egészségügyre az elmúlt években, melyet a háztartások (azaz a magánszemélyek) nem tudnak „kipótolni”, így e ráfordítások csökennek.

 
GDP %-ban
2006.
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
2012.
2013.
Kormányzati alrendszerek
5,4%
4,9%
4,8%
4,8%
4,9%
4,8%
4,7%
4,7%
Önkéntes egészségügy-finanszírozási alrendszerek
0,5%
0,5%
0,5%
0,6%
0,6%
0,6%
0,6%
0,5%
Háztartások
2,0%
1,9%
1,9%
1,9%
2,1%
2,1%
2,2%
2,1%
Összesen
7,8%
7,3%
7,1%
7,3%
7,6%
7,6%
7,5%
7,3%

Az egészségügyi közkiadások hazai aránya 2006-hoz viszonyítva csökken, és nemzetközi szinten is alacsony. A visegrádi országok GDP-jük 6%-át, a fejlett országok 8-10%-át költik egészségügyre. Egy kis számtannal megállapítható, hogy mennyi plusz forrás lenne szükséges a nemzetközi arányszámok eléréséhez.
Itt azért szükséges egy kis kiegészítés: a nemzetközi arányszámok csak „irányítószámok”, egy keret, melyen belül a hazai lakosság tényleges igényeihez igazított egészségügyi kapactásokat kellene működtetni. És erre a mai hazai egészségügy szerkezete, elérési lehetőségei és irányítási rendszere nem megfelelő – sokrétű változtatás kell, nemcsak pénz. Egyértelmű irányok szükségesek, amelyek transzparens döntéseket eredményezhetnek olyan, az egész országot érintő kérdésekben, mint az esélyegyenlőség, és a méltányosság.




Táblázatok:

Gyógyító – megelőző ellátások: 

Mrd. Ft.
  2006.
  2007.
  2008.
  2009.
  2010.
  2011.
  2012.
  2013.
  2014. 
  2015.
  2016. költségvetés
Gyógyító megelőző ellátások
714,0
718,7
757,2
719,0
791,0
806,9
842,1
908,0
945,6
960,6
982,4
 2012-től szakellátások között elszámolt tételes gyógyszer






-32,4
-37,0
-48,1
-57,4
-44,3
 2015-ös kórház konszolidáció, nem az E alap terhére









60,0

Gyógyító megelőző ellátások összehasonlítható adat
714,0
718,7
757,2
719,0
791,0
806,9
809,6
871,1
897,6
963,2
938,1

Mrd. Ft.
  2006.
  2007.
  2008.
  2009.
  2010.
  2011.
  2012.
  2013.
  2014. 
  2015.
  2016. költségvetés
Gyógyító megelőző ellátások összesen
714,0
718,7
757,2
719,0
791,0
806,9
842,1
908,0
945,6
960,6
982,4
1995. áron
224,4
218,2
219,5
195,8
204,9
202,7
203,3
216,5
226,1
229,7*
234,9*
2006. áron
714,0
694,3
698,5
623,0
652,1
644,9
646,9
688,8
719,5
730,8*
747,4*
Változás előző évhez

-2,7%
0,6%
-10,8%
4,7%
-1,1%
0,3%
6,5%
4,4%
1,6%
2,3%
Változás 2006. évhez

-2,7%
-2,2%
-12,7%
-8,7%
-9,7%
-9,4%
-3,5%
0,8%
2,4%
4,7%

Gyógyszertámogatás:

Mrd. Ft.
2006.
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
2012.
2013.
2014.
2015.
2016. költségvetés
Gyógyszertámogatás
388,7
323,6
325,7
343,2
357,2
376,9
315,1
296,0
302,3
326,2
305,1
Gyógyszertárak juttatása egyéb kiadások között






-
3,6
3,6
3,6
3,6
 2012-től szakellátások között elszámolt tételes gyógyszer






32,4
37,0
48,1
57,4
44,3
Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
-21,2
-31,4
-38,8
-43,5
-50,9
-59,6
-75,1
-58,7
-57,4
-65,3
-58,0
Gyógyszertámogatás összehasonlítható adat
367,5
292,2
286,9
299,6
306,3
317,2
272,4
277,9
296,6
322,0
295,0


Mrd. Ft.
  2006.
  2007.
  2008.
  2009.
  2010.
  2011.
  2012.
  2013.
  2014. 
  2015.
2016. költségvetés
Gyógyszertámogatás
388,7
323,6
325,7
343,2
357,2
376,9
315,1
296,0
302,3
326,2
305,1
1995. áron
122,2
98,3
94,4
93,4
92,6
94,7
76,1
70,6
72,3
78,0*
73,0*
2006. áron
388,7
312,7
300,4
297,3
294,5
301,2
242,1
224,6
230,1
248,3*
232,2*
Változás előző évhez

-19,6%
-3,9%
-1,0%
-0,9%
2,3%
-19,6%
-7,2%
2,4%
7,9%
-6,5%
Változás 2006. évhez

-19,6%
-22,7%
-23,5%
-24,2%
-22,5%
-37,7%
-42,2%
-40,8%
-36,1%
-40,3%

Egészségügyi ráfordítások a GDP %-ban

Mrd.Ft. KSH
2006.
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
2012.
2013.
Kormányzati alrendszerek
1 309,0
1 239,0
1 287,4
1 269,7
1 334,8
1 362,2
1 354,4
1 421,1
Önkéntes egészségügy-finanszírozási alrendszerek
111,0
128,5
135,3
154,9
167,5
177,3
168,2
159,5
Háztartások
473,6
487,0
509,0
502,5
561,3
602,4
631,1
618,6

1 893,6
1 854,4
1 931,6
1 927,2
2 063,5
2 141,9
2 153,7
2 199,1


GDP %-ban
2006.
2007.
2008.
2009.
2010.
2011.
2012.
2013.
Kormányzati alrendszerek
5,4%
4,9%
4,8%
4,8%
4,9%
4,8%
4,7%
4,7%
Önkéntes egészségügy-finanszírozási alrendszerek
0,5%
0,5%
0,5%
0,6%
0,6%
0,6%
0,6%
0,5%
Háztartások
2,0%
1,9%
1,9%
1,9%
2,1%
2,1%
2,2%
2,1%
Összesen
7,8%
7,3%
7,1%
7,3%
7,6%
7,6%
7,5%
7,3%