"A gyengeség ereje"

Köztudott, hogy a „gyenge” nők átlagban és általában hosszabb ideig élnek, mint a férfiak. A WHO adatai szerint 2012-ben 194 ország közül csak egy akadt (Tonga) ahol a születéskor várható élettartam magasabb volt a férfiaknál, mint a nőknél. E mögött az egyszerű tény mögött azonban társadalmi, gazdasági, életmódbeli és biológiai különbözőségek egész sora van. A biológiai különbözőségekkel nincs mit tenni, legyen az akár a hormonháztartás, akár az immunrendszer eltérő működése. Az adott helyre jellemző társadalmi, gazdasági és életmód különbözőségek azonban jelentősen befolyásolják, rontják vagy javítják a biológiailag lehetséges élettartamot.

A várható átlag-életkort illetően az európai országok közötti eltéréseket vizsgálva az idevágó elemzések statisztikai összefüggéseket mutattak ki egyes számszerűsíthető mutatók, és a várható élettartamok között. Bár ezek súlya és hatása eltérő a szakirodalomban kidolgozott ún. egészségfüggvények között, de szerepüket alapvetően senki nem cáfolja:

· társadalmi gazdasági tényezők (egy főre jutó GDP, jövedelmek elosztása, környezetszennyezés)

· egészségügyben rendelkezésre álló források (mind pénzbeli, mint szerkezeti, pld. orvosok száma, hozzáférhetőség, stb.)

· életmód tényezők (alkohol és dohányfogyasztás, étkezési szokások, pihenéssel és aktív testmozgással töltött idő)

A fenti tényezők többsége biológiai nemtől függetlenül érinti az adott országban élőket, a társadalom által a nemektől „elvárt” magatartás azonban jelentős különbségeket eredményez:

A „férfiasságra” vonatkozó sztereotípiák jelentős része egészségkárosító, társadalmilag elvártnak vagy megértetnek tekintett a magasabb kockázatvállalási kényszer, és ennek bizony számos következménye van. A magasabb arányú alkohol és dohányfogyasztás, ezzel párhuzamosan pedig a kevesebb zöldség és gyümölcs fogyasztás külön-külön és együtt is a szervezet gyorsabb elhasználódásához, az egészségi állapot relatíve gyorsabb romlásához vezethet. Ráadásul az „erős férfi” képe akadályozhatja az egyént a szűrővizsgálatokon való részvételben, vagy egyes egészségügyi tünetek felismerésekor a gyors orvoshoz fordulásban. A késői diagnózis viszont következetesen a gyógyulás esélyét is rontja. Viszont az is igaz, hogy az „erősnek, egészségesnek maradni” társadalmi elvárás szellemében az utóbbi évtizedekben szerencsésen divattá is váló aktív testmozgásban a férfiak nagyobb része vesz részt, míg az egyéb társadalmilag elvárt feladatokkal leterhelt nőknek erre kevesebb idejük marad.

A nők relatíve alacsonyabb alkohol és dohányfogyasztása, egészségesebb étkezési szokásaik mellett könnyebben, és gyorsabban fordulnak segítségért egészségügyi problémáikkal, viszont ugyancsak könnyebben fordulnak alternatív, nem a tényeken alapuló orvoslás felé is. Ez utóbbi magatartást kihasználva viszont kevésbé hatékony, de a pénztárcájukat igen megterhelő megoldásokat is kínálnak az egészségtudatos nőkre alapozott vállalkozók.

Napjaink egyik legkomolyabb problémája, az elhízás mindkét nemet érinti, az egészségtelen, tartósító, adalék és íz anyagokkal dúsított, olcsó élelmiszerek azonban nemcsak a testsúly növekedését okozzák, hanem hosszú távon is – a mai napig még nem teljesen ismert módon – befolyásolhatják az emberi szervezet működésének egészét is.  Ezért is különösen fontos állami feladat az élelmiszerek biztonságának vizsgálata, a fogyasztók védelme.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a légszennyezettség, valamint a szív-és légzőszervi megbetegedések és a rák kialakulása között felfedezhető az ok-okozati kapcsolat, így jelenleg ez a világ legnagyobb népegészségügyi kockázattal járó környezeti problémája. Különösen nagy gondot jelent ez az ipari övezetekben és a nagyvárosokban – a legújabb vizsgálatok már összefüggést mutatnak ki az urbanizáció mértéke és a várható élettartam között. A városokban élők egészségének megóvásához hatékony intézkedések szükségesek a levegőszennyezettség csökkentésére: a csökkentett forgalmú területek kialakítása, az elektromos meghajtású tömegközlekedés arányának bővítése, és mindenekfelett a zöld területek jelentős növelése mind eszköz lehet a városban élők egészségének megtartásához.

A nők és a férfiak várható élettartama, egészsége:

A várható élettartam Európában, az 1900-as években még 40 év alatt volt. A XX. század társadalmi, gazdasági és tudományos fejlődése következtében egy évszázad alatt a várható átlagélettartam közel a duplájára nőtt, jelenleg Európában a férfiaknál 78 a nőknél 83 év.

Magyarország lemaradása az európai átlagtól napjainkban a nőknél 4, férfiaknál 6 év. Azonban míg a férfiaknál a különbség – ha kicsit is – de csökken az elmúlt években, a nőknél az elmúlt 10 évben állandósult a lemaradás.

Hosszú távon áttekintve a hazai adatokat: a társadalmi – gazdasági és életmódbeli változások hazai lenyomataként a magyar férfiak várható élettartama egy majdnem 25 éves szakaszon visszaesett, s az 1966-ös értéket csak 2001-ben érte el. Ezzel szemben a nők várható élettartama – kisebb visszaesésekkel – 1949 óta tendenciájában folyamatosan nőtt, viszont a növekedés üteme az elmúlt években lelassult.

Születéskor várható élettartam Magyarországon:

A KSH nyilvános adatbázisában elérhető a hazai háziorvosok nyilvántartásaiból készült adatbázis, melyben a nyilvántartásukban szereplő lakosoknál felismert, diagnosztizált, több esetben pedig „egymásra rakodó” betegségek szerepelnek. E szerint Magyarországon mind a férfiak, mind a nők esetében a leggyakoribb krónikus betegség a magas vérnyomás. Az elmúlt években arányában kiegyenlítődött a diabeteses és az alsó légúti betegek aránya mindkét nemben. A keringési rendszer betegségei és az asztma viszont egyre inkább női betegséggé vált, az asztmás nők száma az elmúlt 10 évben megháromszorozódott. E krónikus betegségek jellemzője a folyamatos orvosi kontroll, az életmód változtatás elkerülhetetlen szükségessége, és a folyamatos gyógyszeres kezelés. A folyamatos gyógyszer-szedésnél azonban jelentős gondot okozhat, hogy az elmúlt években az egészségügyi kiadások legnagyobb csökkentése a gyógyszertámogatások terén valósult meg. Ily módon napjainkban a hétköznapi gyógyszeres ellátásban folyamatosan változik az elérhető, illetve a támogatott (azaz a lakosság nagy része számára valóságban is hozzáférhető) gyógyszerek köre, azaz a krónikus betegséggel bírók megszokott gyógyszerűk gyakori cseréjére kényszerülhetnek.  Az életmód, azon belül kiemelten az étrend változás megvalósítása szintén jövedelemfüggő – miközben a krónikus betegséggel küzdők egyre nagyobb aránya a gyógyszert sem képes kiváltani. A többszörösen hátrányos helyzetben élők arányának növekedése az egészségügyi adatok között párhuzamosságot mutat a nők között jelentősen, szinte ugrásszerűen növekedő emésztőrendszeri és májbetegségek számával.

Az egészséget meghatározó társadalmi tényezők egyformán érintik mindkét nemet, de a nők magasabb egészségügyi rendszer igénybevétele mellett e változás az egészségügyi rendszer területi különbségei, illetve az elszegényedésből adódó életmód változás számlájára is írható. A megbetegedések országon belüli megoszlásában a legtöbb betegségnél növekedtek a területi eltérések. Pld. a női diabetesnél 38%-ról 50%-ra nőtt az eltérés a legalacsonyabb és a legmagasabb megbetegedési arányszámú területek között.

A halálozási adatok területi alakulásában ellenkező tendencia figyelhető meg a nőknél és a férfiaknál – míg a férfiaknál összességében kisebb lett a területi különbség, a nőknél növekedett.

A vezető halálok napjainkban mindkét nemnél a keringési és a daganatos megbetegedések. A kétes dicsőséget, a daganatos halálozás Európában legmagasabb arányát az elmúlt évtizedben is megőriztük.

Figyelmeztető jel, hogy miközben életkori csoportonként az elmúlt években általánosságban csökkent a nők mortalitása, ezen belül a daganatos halálozás kisebb ütemben csökkent, sőt az 50-60 éves nőknél abszolút mértékben sajnos növekedett.

            A hazai egészségügy átalakításának egyik velejárója, hogy több, előre tervezhető beavatkozásnál bevezetésre került a várólista. Ennek közgazdasági alapja, hogy az egészségügyi intézmények korlátozott forrásaikat a lehető legjobban tudják megosztani az azonnali és az előre tervezhető beavatkozások között. 2014-re azonban ez a gyakorlatban már nemcsak a nagy értékű műtési beavatkozásokra, hanem a járó beteg ellátásra, a laborvizsgálatokra és a diagnosztikára is kiterjesztésre került. A műtéti várólistán a legutóbbi adatok szerint mintegy 58 ezren szerepelnek (szürke-hályog műtét: 27 ezer/ térd protézis: 9,9 ezer/ csípőprotézis 8,4 ezer/ szív katéter: 2,3 ezer/ epekő: 2,2 ezer/ gerincstabilizáció: 0,9 ezer/). Ezen beavatkozások többsége jellemzően idősebb kori beavatkozás, olyan korosztályoknál, ahol a nők aránya már jelentősen meghaladja a férfiakét.

Csak nőknek

Az egészségügyi ellátás egy része speciálisan „nemre” szabott. Bár a várandósság nem betegség, az egészségügy jelentős kapacitásokat biztosít a szülésekre, és a nőgyógyászati betegségek kezelésére. A kórházi aktív fekvőbeteg ellátásban jelenleg kevesebb a 100.000 női lakosra jutó szülészet-nőgyógyászati ágy, mint 2006-ban, bár a 2013-as arány már növekedést mutat az előző évihez. A szülészet-nőgyógyászati ágyak területi megoszlása, és kihasználtsága jelentős szórást mutat. Budapest és Pest megye együttesen a 10.000 lakosra jutó legalacsonyabb nőgyógyászati ágyszámmal rendelkezik – hozzá kell tenni, hogy ezen a földrajzi területen messze a legmagasabb a magán egészségügy jelenléte. A nőgyógyászati ágyak számának csökkentésével párhuzamosan nőtt a járó beteg ellátás szakorvosi óráinak, illetve a járó beteg ellátást igénybe vevőinek a száma. Kedvezőtlen tendencia azonban, hogy csökkent a gyermek nőgyógyászati, és a mammográfiás szűrés és diagnosztika szakrendeléseket igénybe vevők száma.

A nők reproduktív jogai szempontjából az egészségügy csak a meglévő jogszabályokat alkalmazhatja, a jelenlegi egészségügyi rendszertől elvárható szakmai szinten. Ebbe a szakmai elvárható gondosságba azonban olykor a jogalkotó nem engedi be a korszerű ellátási lehetőséget, ilyen eset volt például, amikor az abortusztabletta – sikeres hazai klinikai tesztek utáni – széleskörű rutin alkalmazását nem tették lehetővé az illetékes hivatalok.

A szülések Magyarországon napjainkban is jellemzően kórházi körülmények között, orvosi segítséggel történnek. Néhány éve viszont már jogszabály – ugyanakkor jelentős, gyakorlatilag szinte betarthatatlan feltétel-rendszert megszabva – teszi lehetővé a tervezett és felügyelt otthonszülést, 2014. júliusától pedig lehetőség van a terhes gondozás szülésznő általi kisérésére is (bár ennek a szülésznő személyi feltételei jelenleg még nem biztosítottak, és a program néhány részeleme is erősen homályos.)

Magyarországon a születések közül jelentős arányú - a WHO ajánlást kétszeresen meghaladó - a császármetszések aránya. Ennek a ténynek a valódi okai vita tárgyát képezik, az erről szóló elemzések az alábbiakat emelik ki általában:

·         nőtt az idősebb korban szülő nők száma

·  nőtt a „tervezett” szülések száma (nők félelme a szüléstől, egészségügy számára tervezhető, nem spontán folyamat: személyzet biztosítása tervezhető)

·         hálapénz rendszer

·         szülési komplikációk elkerülése, túlbiztosítás

Összefoglalás:

Magyarországon több évtizedes tapasztalat szerint a nők egészség-tudatos magatartása meghaladja a férfiakét, sok más mellett ez is jelentős szerepet játszik abban, hogy a magyar nők várható életkora jelentősen magasabb a magyar férfiakhoz képest. Az elmúlt években azonban kedvezőtlen társadalmi folyamatok váltak megfigyelhetővé, melyek paradox módon fokozottabban érvényesültek a nőknél, így bizonyos megbetegedések aránya a férfiakét jelentősen meghaladó arányban nőtt. E folyamatok hosszú távú következményei jelenleg még beláthatatlanok, de a romló táplálkozási körülmények, a nem csökkenő környezet-szennyezési hatások, a fiatalabb korra tolódó daganatos megbetegedés miatt megtorpanhat a várható életkort illetően remélt további felzárkózás a vezető európai országokhoz, de lassan a szomszéd országokhoz is.

Nem oldja meg a kapcsolati erőszak részeként megnyilvánuló gyermekbántalmazási esetek feltárását az EMMI frissen kiadott módszertani útmutatója

A közelmúltban Balog Zoltán, az EMMI minisztere jóváhagyott egy Módszertani útmutatót,"A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan" címen.

Az útmutató felsorolja a gyermekek bántalmazásában szerepet játszó rizikófaktorokat, a bántalmazás gyanúját felvető szülői magatartásfajtákat, a fizikai és/vagy szexuális bántalmazás gyereknél észlelt viselkedésbeli, és testi jeleit. Kitér arra, hogy ha a gyerek tanúja a családjában – elsősorban az egyik szülő másik ellen elkövetett – hozzátartozói erőszaknak, ez már önmagában is a gyereket veszélyeztető viselkedés, körülmény.

Az útmutató ezenkívül részletes szabályokat és szankciókat tartalmaz a gyermekbántalmazással kapcsolatba kerülő szakemberek részére is. Ezek felsorolása azonban egyoldalú, nem tartalmazza azoknak az eszközöknek, módszereknek a biztosítását, ami lehetővé tenné a végrehajtást. Amíg a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók aránytalanul túlterheltek, alulfinanszírozottak, nincs szabályozva, hány család, hány gyerek ellátása egy időben a feladatuk, addig  munkájukat nem tudják teljeskörűen az Útmutatóban foglaltaknak megfelelően ellátni, e nélkül viszont a kiadott szabályozás célja jelentősen sérülni fog..

Felhívjuk Miniszter úr figyelmét, hogy a szociális szakemberek munka feltételeit, feladataik normatív szabályozását rendelje az Útmutató mellé, mert így csak arra alkalmas, hogy lehetetlen helyzetben dolgozó szociális szakembereket fenyegessen.

Tartalmi hiányosságnak tartjuk továbbá, hogy az útmutató nincsen tekintettel a hozzátartozói, és gyerekek elleni erőszak társadalmi nemi meghatározottságára. Nem említi például, hogy a gyerek által megtapasztalt hozzátartozók közötti erőszak tipikusan az anya ellen irányul, illetve sok esetben az anyát és a gyereket egyaránt bántalmazza az apa, nevelőapa vagy partner. A párkapcsolati erőszakot elszenvedő anyát a hatóságok a gyakorlatban gyakran egyenlő mértékben teszik felelőssé a bántalmazást elszenvedett, vagy tanúként átélt gyerek veszélyeztetéséért, habár ilyenkor fontos lenne figyelembe venni, hogy a bántalmazott nő cselekvési mozgásterét, gazdasági helyzetét stb., a bántalmazás nagymértékben korlátozhatja, leronthatja.

Annál is inkább fontos lenne a gyerek és/vagy az anya ellen esetleg elkövetett bántalmazást a szakembereknek felismerni, mert ily módon is csökkenthető lenne a hazánkban sajnos gyakran előforduló rendszerabúzus, vagyis az áldozatok védelmét szolgáló rendszer nem megfelelő működése és ennek negatív következményei. A rendszerabúzus egyik tipikus formája, amikor a bántalmazást az illetékes szakemberek elmulasztják felismerni és kezelni, és hoznak olyan hatósági intézkedéseket, melyek következtében nemhogy nem kapnak az áldozatok védelmet az erőszakkal szemben, de a bántalmazottak gyakran további traumát szenvednek el a hivatali eljárás során. Ennek egyik megnyilvánulása  az ún. „kényszerláthatás” elrendelése, amikor a bíróság, gyámhivatal a gyerek érdekével és akaratával szemben kényszeríti ki a szülői kapcsolattartást. Ezekben az esetekben a jogalkalmazók nem veszik figyelembe a különélő szülő bántalmazó magatartását, mely többnyire a gyerek ellenállása mögött áll. Ehelyett az anya felelősségét állapítják meg a kapcsolattartás akadályozása miatt. A kapcsolattartást szabályozó döntések előtt az anya és/vagy a gyerek elleni rendszeres és szisztematikus erőszak feltárásának elmulasztása fizikai, lelki és jogi szempontból különösen súlyos következményekkel járhat az áldozatok számára, és a gyerek további veszélyeztetéséhez és bántalmazásához vezethet.

Felhívjuk ezért a Miniszter úr figyelmét arra, hogy az útmutatót fontos lenne olyan iránymutatásokkal kiegészíteni, a nemzetközi ajánlásokkal összhangban, melyek rávilágítanak az anya és a gyerekek ellen elkövetett bántalmazás gyakori összekapcsolódására. Javasoljuk, hogy ezekben az esetben a szakemberek fektessenek különös hangsúlyt a bántalmazás és veszélyeztetés tényleges felelősének azonosítására és felelősségre vonására, és a bántalmazott gyerekkel együtt az anya biztonságának a megteremtésére. A bántalmazás felismerésének és kezelésének elősegítésére a Magyarország által 2014 márciusában aláírt Isztambuli Egyezmény rendszeres képzéseket javasol az érintett szakemberek számára. Szíves figyelmébe ajánljuk az áldozatokkal foglalkozó civil szervezetek „Szakmai módszertani útmutató a párkapcsolati erőszak elleni hatékony fellépésre” című kiadványát http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/mu-fulltext.pdf, amely további módszertani javaslatokat tartalmaz e témában.