Késedelmes bér

Az elmúlt napokban több hír is szólt arról, hogy a közszférában dolgozók közül több százezren csak késéssel kapják meg a decemberi fizetésüket. 

A Magyar Államkincstár közleménye alapján a novemberi bérek késedelmes decemberi kifizetéséért NEM a központosított illetmény-számfejtő rendszerre való átállás (KIRA), hanem a munkáltató intézmények a felelősek.

Jogszabályi előírások alapján a közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőknek a hónap 5., a közalkalmazottaknak és a munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatottaknak a hónap 10. napjáig kell megkapniuk a munkabérüket. Azonban egyes helyi gyakorlatok, megállapodások ettől kedvezően eltérhetnek, és korábbi bérfizetési napot határozhatnak meg – a munkáltató intézményeknek viszont ezt kellene betartaniuk!

A munkáltatónak úgy kell eljárnia, hogy a munkavállaló a munkabérével a bérfizetési napon rendelkezhessen. Mivel a jogszabályban meghatározott (közszolgálati jogviszony esetén) dátum, azaz 5-e most decemberben szombatra esik, a bér utalást csütörtökön, 3-án kellett az intézményeknek elindítaniuk a munkanapi megérkezés érdekében. Evvel az eljárással persze csak a jogszabályi határidő kerül teljesítésre – a helyi gyakorlatok, megállapodások ettől kedvezőbb, korábbi időpontot is megjelölhetnek.

A késedelmes munkabér, mint pénzkövetelés jogkövetkezményeit a polgári törvénykönyv (Ptk.) határozza meg a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal (1,5 %). A késedelmi kamat a munkavállalót külön kérés, igény vagy bejelentés nélkül megilleti. A fizetési kötelezettséget nem érinti az sem, ha a munkáltató a késedelmét kimenti, azaz a késedelem nem neki felróható okból következett be.

Rövid késés esetén ez a kamat szinte névleges – egy 80.000 Ft-os bér 5 napos késése esetén kb. 17 Ft, azaz jóval kevesebb, mint amekkora károkat a kiszámolt családi költségvetésekben a munkabér késése okozhat. Viszont Lázár János miniszter a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a közszférában a késedelmes fizetés miatt bekövetkező többletköltségeket, károkat – pld. ilyen lehet a munkabér késése miatt felvett banki hitel kamata, az elmaradt hiteltörlesztés késedelmi kamata – fizetnie kell a munkáltatóknak.

A Magyar Államkincstár kéri, hogy akik bérfizetési késedelmet tapasztaltak, jelezzék ezt a Kincstár honlapján lévő kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen. Ilyen esetben a Kincstár haladéktalanul felveszi az érintett intézménnyel a kapcsolatot és tisztázza a késedelem valódi okát.

A Magyar Államkincstár közleménye:http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/oldalak/tartalom/5516/

Nos, akkor lássuk a kormány és a parlament valódi tetteit!

Az Alkotmánybíróság a pozitív diszkrimináció mellett.

Az Alkotmánybíróság (Ab) szeptember 15-i döntése szerint alkotmányellenes a Kúria azon döntése, amely lehetővé tette a férfiak - nőkhöz hasonlóan - 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést.

Az Ab-hez benyújtott indítványok többek között hivatkoznak az Alaptörvény azon rendelkezéseire, amelyek szerint: 

"Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti"; 

"Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”
Dessewffy Alice ügyvéd, az egyik alkotmányjogi panasz benyújtóinak jogi képviselője az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a nők esetében az egyenjogúság valójában a pozitív diszkrimináción keresztül valósul meg.

Nos, akkor lássuk a kormány és a parlament valódi tetteit!
A Civil Női Kormány felhívja a kormány és a parlament figyelmét, hogy az Alaptörvény szerint védje meg a nőket, és végre ratifikálják az Isztambuli Egyezményt.
A Civil Női Kormány felhívja a kormány figyelmét az Ab által elfogadott pozitív diszkrimináció alkalmazására, és ahogy számos európai ország tette, terjessze elő a választási törvény módosítását, amely a nemi kvóta bevezetésével növeli a nők politikai részvételének esélyét.
A Civil Női Kormány felhívja a kormány figyelmét a nők gazdasági életben meglévő hátrányainak csökkentése érdekében elfogadott uniós irányelvekre, és kéri, hogy azokat fogadja el és alkalmazza. 

Megjelent a CNK Facebook oldalán 2015. szeptember 16-án

Vélemény - megjelent a CNK Facebook oldalán 2015. szeptember 11.

"A gyűlölet ápolandó polgári érzemény. Az ellenség a népek barátja." (Umberto Eco: Prágai temető)

„Mindennapi ellenségünket add meg ma is" – ismeretlen szerző egy pártközpontból

Zaklatott heteken, napokon vagyunk túl. A közbeszédet, a híreket, és sokak hétköznapjait is a hozzánk érkező menekültek töltötték ki. 

Miután kiürült a Keleti pályaudvar, és már a fociultrák egy része is rács mögé került, a miniszterelnök beszédet mondott a magyar misszióvezetők (magyarán nagykövetek) értekezletén. Sok minden elhangzott, de – a talán – legemlékezetesebb mondat így szólt:
„Nekünk is az adottságunk – függetlenül, ki mit gondol róla, szereti-e a túrós csuszát, vagy nem –, hogy együtt élünk néhány százezer romával, amit valahol valaki eldöntött, ezt mi megörököltük, ezzel kell együtt élnünk, de mi nem várjuk el senkitől, hogy ők is éljenek együtt nagyszámú roma kisebbséggel, mi nem szólhatunk ebbe bele.”
Próbáljuk elemezni ezt a mondatot:
Hogyan kerül ide a túrós csusza? A jó sok túróval és szalonnával készülő igazi nemzeti eledelünk nem éppen egészséges, ám hogy ki mit eszik az magánügy. Az viszont, hogy ételhez hasonlítja egy kormányfő emberek bármely csoportját, az már korántsem az. Szaknyelven úgy mondanák, hogy „tárgyiasítás”. Ételek és emberek között párhuzamot csak kannibálok szoktak látni.
Valaki eldöntötte? Amit megörököltünk? A sokszínű magyarság történelmi tény, a mai magyarok őseinek nagy része bevándorolt az országba. És nem a Honfoglalás nevű közösségi menet során, hanem mert a törökök után lakatlan területek maradtak vissza, vagy, mert a császár alattvalóiként gazdasági megfontolásokból, egyik tartományból másikba költöztetett ezreket. A cigányok a 15. században jelentek meg Magyarországon, és Mária Terézia valamint II. József rendelte el letelepítésüket. A 18. század óta a magyarországi cigányság fokozatosan áttért a magyar nyelv használatára és része lett a magyar hétköznapoknak.
De végül is: mindebbe beletörődve lett miniszterelnök Miniszterelnökünk, és bánatosan, de tud együtt élni a sokszínű magyarsággal. Hisz vigasztalásul épült pár stadion, meg cuki kisvasút – minden magyar pénzéből. Igen, cigány honfitársaink pénzéből is. Talán ezért is nem gondolt még az elküldésükre. Még. Egy népcsoport tartós – mert hat évszázad talán már annak mondható - de természetesen nem problémamentes jelenlétét csak kényszerű „örökségnek” tekinteni nemcsak a történelem nem ismeretéről szól, hanem jelzi a szándékot a történelem újraértelmezésére is.
A menekültek sikeres – sikertelen integrációjáról már könyvtári anyagokat írtak, azonban velük párhuzamba állítani a romákat egyértelmű üzenet: nem tekinti őket magyarnak. És ez teszi ezt a kijelentést teljesen elfogadhatatlanná.
Nem kell aggódnunk, ha a menekültválságnak vége, akkor is lesz kit gyűlölni, az új – régi cél ki van jelölve… És mindig lesznek újabb célcsoportok, amikor esetleg a régiek elfogynak.

Civil Női Kormány

Bemutatkozó Prezi

https://prezi.com/bs6wpqrfqnye/civil-noi-kormany/

Az egészségügy átalakításához

Megjelent a CNK Facebook oldalán 2015.02.06.-07.

"A végén csak egy maradhat. És az nem te leszel."

idézet a Hegylakó c. filmből

Nehéz telünk van. Hol a gonosz mínuszok, hol a lucsok, hol pedig a szürke köd mindenfelé. Kicsit felülemelkedve a hétköznapokon, történelmi távlatból nézve a helyzetet, még alig vagyunk túl a tervezett net-adó okozta felháborodáson, és a január elsején ripsz-ropsz bevezetett útdíj rendszer első megpróbáltatásain. Még azt sem tudjuk, hogy milyen következményei lesznek a beharangozott márciusi változtatásoknak – a szociális rendszer átalakításának, a boltok vasárnapi zárva tartásának – de már a nyakunkba kapjuk a hazai egészségügyi rendszer x+1 reformját. Érdemes néhány szót vesztegetni arra, milyen reform előtt is állunk:

A folyamatban lévő változtatások kiindulási pontja egy olyan feltételezés, mely a jelenlegi helyzet – fogalmazzunk finoman – sajátos értelmezéséből indul ki: az egészségügyre szánt keretösszeg összességében elégséges, egyetlen probléma van csak, ezen összeg elosztása. Ennek következtében az egészségügyi ellátásban tervezett változtatások döntő része egyetlen egy dologról szól – a költségvetésről. Hasonló a gondolatmenet a szociális rendszer reformjához, ahol az állam az önkormányzathoz delegál ellátási feladatokat források nélkül, és a közmunkaprogrammal megoldottnak tekinti a munkanélküliek ellátását

Arról már régen nem folyik vita, hogy mi is lenne a magyar egészségügyi rendszer valós célja és feladata, másutt a világban léteznek elvont célkitűzések is: az egészségügyi ráfordítások korlátok között való tartása mellett a szükségletekhez illesztett ellátás, a hozzáférhetőség, a vertikális és horizontális esélyegyenlőség megteremtése és fenntartása is a célok közé tartozik.

Nálunk sokkal egyszerűbb a cél: a tervezett reform csak az aktuálisan egészségügyi kiadásokra delegált – a nemzetközi szinttől amúgy jelentősen elmaradó arányú – ráfordítás korlátainak kíván megfelelni. Magyarországon az egészségügyi ellátás szerkezete, működése, és az egészségügyre fordított kiadások nagysága és megoszlása az elmúlt néhány évben alapvető, akár drámainak is mondható, de alig tudatosodó változáson ment át. A köznyelvben még társadalombiztosításról beszélünk - pedig a magyar egészségügy nem más, mint a szocializmus idején kialakított vázra felépített, a rendszerváltás után az egészségbiztosítási rendszer felé elkalandozó, de ma már ismét egyértelműen állami rendszer. Azaz világosan és egyértelműen állami egészségügyi ellátási rendszerről kellene beszélnünk.

Egy biztosítási közösség vezető intézménye köteles lenne elszámolni a tagok felé, mire is költötte a beszedett pénzeket, az elosztás megfelelt-e a jogos szükségleteknek és az igazságosságnak. Nos, ez persze nem könnyű feladat. A beszedett pénzeket nem lehet csak úgy fejkvóta alapján visszaosztani, egy-egy terület lakosainak a számából villámgyorsan kiszámolni. A magyar egészségügy szerkezete sem teszi könnyűvé a helyzetet: igen eltérőek az elmúlt évtizedekben kialakított ellátási területek, ahol sok a rászoruló, kevés a kórház, másutt meg látszólag hegyekben állnak a kórházak, és alig lézeng egy-ellátásra váró.  Ha egy szegény, és beteg terület minden tagja annyi fejpénzt kap ellátásra, mint amennyi az országos átlag alapján nekik járna, úgy e terület betegeinek lényegesen kevesebb ellátási pénzük lenne, mint a szerencsésebb-egészségesebb vidékek lakóinak. Egy biztosítás-alapú rendszerben valamiképpen lehet reklamálni, ha nem stimmelnek a támogatási megoszlások, egy állami rendszerben mindezt sokkal nehezebb megtenni.

Az azért világosan látható, hogy hosszú évek óta valami nagyon nincsen rendben a magyar egészségügy háza táján. Míg a kétezres évek elején a magán ráfordítások részesedése az egészségügyi ellátás során 30% körül mozgott, a 2010-es évet követően ez az arány gyorsan 37 – 38 %-ra növekedett. Ez egyben a valós forrása és magyarázata a „jobban teljesítő” hazai egészségügyi kiadások nemzetközi statisztikákban is fel-felbukkanó GDP arányos 1%-nyi növekedésének – merthogy a közkiadások napjainkra a 2000.év szintjére csökkentek vissza. Bár első ránézésre 1 % nem jelent túl sokat, fontos kiemelni: a magyar GDP 1 %-a 2013-ban 293 Mrd Ft (!) volt, ami a gyógyító-megelőző ellátásokra fordított 2013-as források 35%-a …

Az egészségügyi kiadásokba zsúfolt feladatok és pénzek közül leginkább a gyógyító – megelőző ellátásokat (háziorvosi, járó és fekvőbeteg ellátás, mentő szolgálat, diagnosztika) és a gyógyszerkiadásokat érezzük meg közvetlenül a „bőrünkön”, ezen ellátások mennyisége és minősége az, amit a hétköznapokban leginkább érzékelhetünk, és egészségügyi ellátásnak nevezünk. Ezen kiadások reál értéken 2013-ban a 2002-es év színvonalát érték el – egy egészen más gazdasági, szociális és egészségügyi helyzetben, és szerkezetben. Az egészségügyi szerkezet csonkolása lassan több évtizede tart, az elmúlt évekből kiemelendő a Molnár féle egészségügyi reform, mely jelentős ágyszám és kórház-leépítést jelentett a fekvőbeteg ellátásban, míg a Szócska nevéhez fűződő átalakítás az újabb ágyszám csökkentés és diszkrét kórház leépítés mellett az ellátási területekben és az ellátási logisztikában is jelentős változást hozott. A legfőbb közös jellemző, hogy e változások felülről vezéreltek, és papírokra optimalizáltak, lásd például a napjainkban érvényes ellátási kötelezettség kiosztásokat, melyben egy-egy kijelölt szakrendelés vagy kórházi osztály akár 100 kilométeren túli távolságra eshet a beteg lakhelyétől.

A megváltozott szerkezetű egészségügyről és annak működéséről az elmúlt évek során egészen más képe alakult ki a döntéshozóknak, a rendszerben dolgozóknak és magának a "célcsoportnak", azaz az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő állampolgároknak, akik egyre kevésbé „megrendelők”, és egyre inkább „alamizsna-osztásban” részesülők. 

Mindeközben a döntést hozók egyik legfőbb elvárása, hogy az egészségügyre fordított kiadások ne növekedjenek jelentősen. Ezt, a lassan kőbe vésettnek hirdetett axiómát az alapozhatja meg, hogy a mai napig nem sikerült meghatározni a magyar egészségügyi ellátás valós céljait, és ennek alapján nem sikerült kiosztani a feladatokat, és legalábbis felvázolni az ehhez leginkább megfelelő ellátó - szerkezetet sem. Ezek nélkül pedig igencsak nehéz kiszámítani, pontosan mennyi forrásra is lenne szükség egy ország lakosságának egészségügyi ellátásához, és szintén nehéz kimutatni, hogy e források korlátozása milyen következményekkel is jár a lakosság egészére, illetve egyes csoportjaira. Bonyolítja a képet – már ha valaki számolni szeret – hogy egy szociális problémákkal küzdő társadalom egészségügyi szükségletei milyen módon változnak akár viszonylag rövid idő alatt is, hisz a „szegénység megbetegít”. Márpedig Magyarországon a KSH szerényen kezelt adatai szerint is növekedett a szegénység az elmúlt 10 évben, és bővül a súlyos deprivációval fenyegetettek száma is.

Ez viszont azt is jelenti, hogy az életkörülmények romlásával párhuzamosan az egészségügyi állapot is romlik: a szűkös viszonyok között megvásárolható élelmiszer csak a korgó has elhallgattatására elég, nem az egészséges életmódhoz, egyre kevésbé jut pénz közlekedésre (amivel elérhető az egészségügyi ellátás) és a gyógyszerek kiváltására is. Külön kiemelendő, elkeserítő adat, hogy (szintén a KSH adatai szerint) a gyermekét egyedül nevelők, és a 3, vagy több gyermekkel rendelkezők között a szegénységi arány 2013-ban meghaladta a 34 %-ot.

A szükséges egészségügyi kiadások nagyságrendjének megállapításához hazai tapasztalatok nélkül jó kiindulópont lehetne például a nemzetközi gyakorlat. A 2012-es adatokat áttekintve megállapítható, hogy nemcsak azért jut kevesebb az egészségügyre, mert alacsonyabb a hazai GDP – magából a GDP-ből is arányaiban is jóval kevesebbet költünk egészségügyre, mint a térségünkben lévő, hasonlóan fejlett országok:

A közkiadások hazai arányának a nemzetközi átlagtól történő elmaradása valójában azt jelenti, hogy a központi magyar egészségügyi kiadások csak mennyiségben és minőségben is hiányos, több szektorban elégtelen egészségügyi ellátást képesek fenntartani és finanszírozni. Ezzel a problémával naponta találkozhatnak a magyar egészségügyet igénybe vevők is - bár általában nem rendszerhibának, hanem eseti problémáknak élik meg - már akik a rendszerbe épített akadályok és egyéb korlátok miatt egyáltalán hozzájutnak az ellátáshoz.

 Így állhat elő az a helyzet, hogy a döntéshozók az egészségügyi ellátás konszolidációjaként az egészségügyi szolgáltatók által felhalmozott, és az évtizedek óta torz finanszírozás mellett állandóan újratermelődő tartozásokat kívánják egyszer s mindenkorra felszámolni. A választott módszer igazi hungarikum: egyszerű fejkvótára való áttérés, intézményi összevonások, kapacitás-korrekciók és ebből fakadóan költség-hatékony, és gazdaságos üzemeltetés. Sem a források újraosztása, sem a kapacitások újraosztása nem fog azonban megoldani semmit, legfeljebb végleg destabilizálja a ma sem túl rózsás helyzetet.

Napjainkban már mindenki, aki megteheti (és szerencséjére nem túl drága kezelésre van szüksége), az a magán egészségügy szférájába menekül az állami rendszer kiszámíthatatlanságából. A magyar magánellátási rendszer azonban jelenleg nem önálló, minden feladat ellátásra képes szektor, sokkal inkább az állami rendszer jeles tagjainak szürke pénzbeszedő VIP zónája. A sajátos üzemmódban működő magán-egészségügy viszont pont azokat a fizetőképes betegeket téríti el az állami ellátástól, akik az általuk eddig ott kifizetett hálapénzen keresztül az állami egészségügyben dolgozók jelentős részének valódi fenntartói voltak. A magyar lakosság nagy része azonban képtelen volna megfizetni a magán-egészségügyi ellátás költségeit, más lehetőség hiányában tehát az egyre kókadtabb állami rendszerbe kényszerül, folyamatosan szembesülve az ellátás esetlegességével, és nehezített elérésével.

            Az egészségügy tervezett átalakítása az eddig kiszivárogtatott módszerekkel, és elképzelésekkel a jelenleg égető szerkezeti és működési problémákat bizonyosan nem oldja meg, sőt újabb problémák önálló forrása lesz. A tervezett beavatkozások viszont alapvetően érinthetik, rombolhatják a hazai egészségügyi ellátó rendszer már igencsak ingatag szakmai szerkezetét, és ebből fakadóan működését is. A tervezett átalakítás során a növekvő szakember hiány csökkentésére nem az évtizedek óta húzódó hálapénzrendszer megszüntetése a válasz (hiszen a bérrendezés költségvetési forrásokat igényelne), hanem a meglévő erőforrásokat koncentrálja kiemelt központokba, magára hagyva az ország számos zónájának lakosságát. E koncentráció elkerülhetetlen következménye lesz az ellátottak egy jelentős csoportjánál a térbeli és időbeli elérhetőség további romlása is – melyeken szintén csak további források biztosításával lehetne részben segíteni. De elkerülhetetlen az a következtetés is, hogy a következő hónapokban az állampolgárok növekvő hányada teljesen ki is esik az egészségügyi ellátásból – egyszerűen azért, mert nem, vagy csak későn képes eljutni a számára "kijelölt" egészségügyi ellátórendszerbe. A magyar egészségügyi ellátás persze nem szűnik meg, csak átalakul egy olyan elemekre bomlott rendszerré, mely eszközök és struktúra híján nem képes, és valójában nem is kíván mindenki számára megfelelő ellátást nyújtani. Egy egységes, igazságos megosztásra épülő, országos kiterjesztésű egészségügyi rendszer működtetésénél nem lehet az egyedüli cél a mindenáron való költséghatékonyság. A költséghatékonysági fétis logikájából kiindulva ugyanis akár egy kórház is elégséges lehetne egy tízmilliós országnak, lehetőleg valamilyen félreeső helyen, ahova egy kanyargós és veszélyes ösvényen hosszú tömött sorokban zarándokolhatnának a betegek – és legalább egy lesz, aki odaér… de a helikopterrel érkezők ellátása gyors és kényelmes.

2015 évi költségvetéshez

A költségvetés vitája során többször elhangzott a hatástanulmányok hiánya, és bár adatok hiányában nem lehetséges átfogó számításokat végezni, az alábbiakban rövid áttekintés következik a változások hatásáról, női szemmel:

·         Szociális rendszer átalakítása

Az államilag garantált segélyrendszer helyébe lépő települési támogatás finanszírozása a települési önkormányzatokhoz kerül.  A települések ugyan jogosultak új adók kivetésére és beszedésére e feladtuk ellátásához – azonban pont a leginkább rászoruló térségekben erre vajmi kevés esély van. Ily módon viszont az eddig ellátásban részesülők nagy hányada eleshet ezektől az ellátásoktól. A változtatások (figyelembe véve az egyedül gyermeküket nevelő nők számát, és a kisnyugdíjasok közötti 60 %-os női részarányt) egyértelműen a nőket hozzák még hátrányosabb helyzetbe.

Régi segélyek	Érintettek száma: ezer *	2015.márc 1-től
		Járási hivatal
Foglakoztatást helyettesítő támogatás	211,8	Foglakoztatást helyettesítő támogatás
Időskorúak járadéka	6,2	Időskorúak járadéka
Ápolási díj	58,2	Ápolási díj
		egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás
alanyi és normatív közgyógyellátás,	kb. 300	alanyi és normatív közgyógyellátás
		egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság
Megszűnik:		Települési Önkormányzat – települési támogatás
		adható:
Rendszeres szociális segély	36,8	a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez,
Lakásfenntartási támogatás	498,9	a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére,
Adósságcsökkentési támogatás	13,4	a gyógyszer-kiadások viseléséhez,
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás	130,0	a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére.
Temetési segély	35,0	létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzet
Átmeneti segély	342,0	időszakosan vagy tartósan létfenntartási gond
Óvodáztatási támogatás	34,7
Méltányossági közgyógyellátás	50,3
Méltányossági ápolási díj	10,5

*Az érintettek számában átfedések lehetségesek

·         Családi pótlék, kötelező óvodába járás

A gyermekek után járó családi pótlék rendszere jelentős megváltozott. A tanköteles gyermeknél 50 óra igazolatlan hiányzás után nem folyósítható, óvódás gyermeknél (a kötelező óvodába járással párhuzamosan) 5 nap igazolatlan hiányzásnál már javasolható, 20 nap igazolatlan hiányzáskor pedig megvonásra kerül a családi pótlék. A „magatartásbeli” szigorításokkal párhuzamosan a családi pótlék összege évek óta nem emelkedik, reálértéke egyre fogy.

E rendelkezések egyértelműen a hátrányos helyzetű családokat érintik. Ráadásul jelenleg még nem áll rendelkezésre kellő számú, és elhelyezkedésű óvodai férőhely se.

·         Üzletek vasárnapi zárva tartása

Az érintett kereskedelmi cégek számítása szerint 15 – 30 ezer munkavállaló elbocsátását eredményezi. A kereskedelemben dolgozók kb. 75 %-a nő, így ez az intézkedés a női munkanélküliek számát fogja emelni. Ezen intézkedés nemcsak a kereskedelemben dolgozó nőket érinti majd – hanem mindazokat, akik a munka mellett a hétvégére hagyták a közös nagybevásárlást, vagy csak új cipőt vettek vasárnap a gyereknek.