"A gyűlölet ápolandó polgári érzemény. Az ellenség a népek barátja." (Umberto Eco: Prágai temető)
„Mindennapi ellenségünket add meg ma is" – ismeretlen szerző egy pártközpontból
Zaklatott heteken, napokon vagyunk túl. A közbeszédet, a híreket, és sokak hétköznapjait is a hozzánk érkező menekültek töltötték ki.
Miután kiürült a Keleti pályaudvar, és már a fociultrák egy része is rács mögé került, a miniszterelnök beszédet mondott a magyar misszióvezetők (magyarán nagykövetek) értekezletén. Sok minden elhangzott, de – a talán – legemlékezetesebb mondat így szólt:
„Nekünk is az adottságunk – függetlenül, ki mit gondol róla, szereti-e a túrós csuszát, vagy nem –, hogy együtt élünk néhány százezer romával, amit valahol valaki eldöntött, ezt mi megörököltük, ezzel kell együtt élnünk, de mi nem várjuk el senkitől, hogy ők is éljenek együtt nagyszámú roma kisebbséggel, mi nem szólhatunk ebbe bele.”
Próbáljuk elemezni ezt a mondatot:
Hogyan kerül ide a túrós csusza? A jó sok túróval és szalonnával készülő igazi nemzeti eledelünk nem éppen egészséges, ám hogy ki mit eszik az magánügy. Az viszont, hogy ételhez hasonlítja egy kormányfő emberek bármely csoportját, az már korántsem az. Szaknyelven úgy mondanák, hogy „tárgyiasítás”. Ételek és emberek között párhuzamot csak kannibálok szoktak látni.
Valaki eldöntötte? Amit megörököltünk? A sokszínű magyarság történelmi tény, a mai magyarok őseinek nagy része bevándorolt az országba. És nem a Honfoglalás nevű közösségi menet során, hanem mert a törökök után lakatlan területek maradtak vissza, vagy, mert a császár alattvalóiként gazdasági megfontolásokból, egyik tartományból másikba költöztetett ezreket. A cigányok a 15. században jelentek meg Magyarországon, és Mária Terézia valamint II. József rendelte el letelepítésüket. A 18. század óta a magyarországi cigányság fokozatosan áttért a magyar nyelv használatára és része lett a magyar hétköznapoknak.
De végül is: mindebbe beletörődve lett miniszterelnök Miniszterelnökünk, és bánatosan, de tud együtt élni a sokszínű magyarsággal. Hisz vigasztalásul épült pár stadion, meg cuki kisvasút – minden magyar pénzéből. Igen, cigány honfitársaink pénzéből is. Talán ezért is nem gondolt még az elküldésükre. Még. Egy népcsoport tartós – mert hat évszázad talán már annak mondható - de természetesen nem problémamentes jelenlétét csak kényszerű „örökségnek” tekinteni nemcsak a történelem nem ismeretéről szól, hanem jelzi a szándékot a történelem újraértelmezésére is.
A menekültek sikeres – sikertelen integrációjáról már könyvtári anyagokat írtak, azonban velük párhuzamba állítani a romákat egyértelmű üzenet: nem tekinti őket magyarnak. És ez teszi ezt a kijelentést teljesen elfogadhatatlanná.
Nem kell aggódnunk, ha a menekültválságnak vége, akkor is lesz kit gyűlölni, az új – régi cél ki van jelölve… És mindig lesznek újabb célcsoportok, amikor esetleg a régiek elfogynak.
„Nekünk is az adottságunk – függetlenül, ki mit gondol róla, szereti-e a túrós csuszát, vagy nem –, hogy együtt élünk néhány százezer romával, amit valahol valaki eldöntött, ezt mi megörököltük, ezzel kell együtt élnünk, de mi nem várjuk el senkitől, hogy ők is éljenek együtt nagyszámú roma kisebbséggel, mi nem szólhatunk ebbe bele.”
Próbáljuk elemezni ezt a mondatot:
Hogyan kerül ide a túrós csusza? A jó sok túróval és szalonnával készülő igazi nemzeti eledelünk nem éppen egészséges, ám hogy ki mit eszik az magánügy. Az viszont, hogy ételhez hasonlítja egy kormányfő emberek bármely csoportját, az már korántsem az. Szaknyelven úgy mondanák, hogy „tárgyiasítás”. Ételek és emberek között párhuzamot csak kannibálok szoktak látni.
Valaki eldöntötte? Amit megörököltünk? A sokszínű magyarság történelmi tény, a mai magyarok őseinek nagy része bevándorolt az országba. És nem a Honfoglalás nevű közösségi menet során, hanem mert a törökök után lakatlan területek maradtak vissza, vagy, mert a császár alattvalóiként gazdasági megfontolásokból, egyik tartományból másikba költöztetett ezreket. A cigányok a 15. században jelentek meg Magyarországon, és Mária Terézia valamint II. József rendelte el letelepítésüket. A 18. század óta a magyarországi cigányság fokozatosan áttért a magyar nyelv használatára és része lett a magyar hétköznapoknak.
De végül is: mindebbe beletörődve lett miniszterelnök Miniszterelnökünk, és bánatosan, de tud együtt élni a sokszínű magyarsággal. Hisz vigasztalásul épült pár stadion, meg cuki kisvasút – minden magyar pénzéből. Igen, cigány honfitársaink pénzéből is. Talán ezért is nem gondolt még az elküldésükre. Még. Egy népcsoport tartós – mert hat évszázad talán már annak mondható - de természetesen nem problémamentes jelenlétét csak kényszerű „örökségnek” tekinteni nemcsak a történelem nem ismeretéről szól, hanem jelzi a szándékot a történelem újraértelmezésére is.
A menekültek sikeres – sikertelen integrációjáról már könyvtári anyagokat írtak, azonban velük párhuzamba állítani a romákat egyértelmű üzenet: nem tekinti őket magyarnak. És ez teszi ezt a kijelentést teljesen elfogadhatatlanná.
Nem kell aggódnunk, ha a menekültválságnak vége, akkor is lesz kit gyűlölni, az új – régi cél ki van jelölve… És mindig lesznek újabb célcsoportok, amikor esetleg a régiek elfogynak.
