Kórházi ágyak száma Magyarországon

A kórházi ágyak száma egy egészségügyi rendszer leírásában viszonylag könnyen értelmezhető és számszerűsíthető.  Ez nagy előny egy olyan szektor tevékenységének az értékelésénél, melynél viszonylag kevés áttekintő adat áll rendelkezésre. A kórházi ágyak száma azonban könnyen számszerűsíthető, és mindenféle mutató is számolható belőle – azonban ezek értelmezésénél könnyen tévedhetünk is: az egészségügyi kapacitások ipari szemlélete torz következtetéseket eredményezhet.  Ennek legjobb példája az ágyak kihasználtságának vizsgálata, egy éves átlagszám nem tükrözhet minden okot: a szezonális és területi igénybeli eltéréseket, az esetleges forráshiányt, a nyilvántartásban bekövetkezett változásokat, és a tényleges igényekhez mért teljesítést sem.

Ha csak a számszaki részt nézzük, a hazai aktív fekvőbeteg ellátásban a kórházi ágyak száma több, mint 18 ezerrel csökkent 2004 óta, míg ezen ágyak kihasználtsága 6%-al romlott. Alapvetően változott az egynapos esetek száma: több, mint négyszeresére nőtt, és az ápolások átlagos ideje is majdnem 5 napra csökkent. Azaz naptári napra vetítve az 5 napos munkahét kihasználásával elérhető 71,4% helyett a 2013-as 70,35 % ágykihasználtság egész jónak mondható. Viszont, ha belegondolunk, túl jó ez az adat: ezek szerint nincs tartalék a rendszerben, hisz minden munkanapon szinte 95 %-on üzemelnek az aktív ágyak, míg hétvégén – amikor aktív ellátás csak speciális esetekben van – kiürülnek a kórházak. Így értékelve ez a szám nem az aktív fekvőbeteg ellátásban meglévő tartalékokról, hanem az ellátandó betegekben lévő „tartalékokról” is szól, hiszen az egészségügy egyik sajátossága, hogy egyes betegségcsoportok tünetei szezonálisan, időjárástól is függően erősödnek. Ezeken a „csúcsokon” viszont jelentős kapacitáshiány keletkezhet. A tervezett beavatkozások külön kezelésével a szezonális ingadozások változó terheléseit kívánták kiegyenlíteni – az egyre növekvő várólisták viszont azt igazolják, hogy a jelenlegi kapacitások nem tudják kiszolgálni a felmerülő ellátási igényeket. Hírek szerint jelenleg majdnem 60 000 várakoznak kiemelt műtétekre – a mandulaműtéttől a csípőprotézisig. És e számban még nincs benne a járóbetegellátásban, és a diagnosztikában (CT,MR) várakozók száma. Aki teheti, a hosszú várakozás helyett a magánszektorba menekül ellátást keresve bajára – e nélkül a várólisták hossza a mostani felháborítóról botrányosra növekedne. A tervezett beavatkozások mintájára a szűk kapacitásokon (diagnosztika, egyes járó beteg ellátások) is bevezetett előjegyzési rendszer ugyan segíti a „drága” aktív fekvő betegellátás egyenletes terhelését – azonban az itt eltöltött „átfutási idő” visszafordíthatatlan folyamatokat eredményezhet egyes betegségek alakulásában: kedvező esetben csak drágább, és bonyolultabb beavatkozást igényelve a fekvőbeteg ellátásban.

            Sokszor hivatkozási alap, hogy hazánkban a nemzetközi átlaghoz viszonyítva magas az aktív fekvőbeteg ágyak száma. Ez – szintén csak számszakilag megközelítve – igaz volt: 2010-ben az arányszám 13%-al volt magasabb, mint az európai átlag. Sajnos, a nemzetközi összehasonlítás ritkán teljes körű, így nem közkeletűek azok az adatok, hogy a diagnosztikus, és a terápiás egészségügyi berendezésekkel viszont olyan rosszul ellátott a hazai egészségügy, hogy a mienkhez hasonló számokat leginkább Dél Amerikában találunk. Az aktív fekvőbeteg ellátás jelentős része az egészségügynek – de igazából csak az egész rendszerrel együtt értelmezhető. A német egészségügyi rendszer nem attól lesz jobb a hazainál, hogy magasabb az aktív ágyak aránya, és a finn egészségügyi rendszer sem azért jobb, mert alacsonyabb aktív ágyszám aránnyal rendelkezik.

            Az aktív ágyak száma önmagában nem tükrözi az egészségügyi rendszerben valójában a kórházaktól elvárt tevékenységet: ilyen például az elérhetőség, a földrajzi távolság. A gazdasági indokokkal létrehozott nagy centrumok csak akkor tudják jól, és emellett gazdaságosan végezni tevékenységüket, ha megfelelő a lakóhely közeli ellátás is. Ennek hiányában – bár mindig „nagyüzemben” működnek a centrumok – az egészségügy teljes rendszere nem fog hatékonyan működni. És itt a hatékonyságon nem gazdasági, pénzügyi hatékonyságot értek, hanem az egészségügyi rendszer igazi célját - a betegek ellátását, a lehető legnagyobb egészségnyereség elérését. És ebből a szempontból a hazai egészségügy rosszul teljesít, míg a várhatóan egészségben eltöltött évek számában az elmúlt 7 évben lassan megközelítettük az európai átlagot, a várható élettartamban nem történt jelentős változás, lemaradásunk állandósult. Sőt, a magyar nők várható élettartama az elmúlt pár évben alig változott, míg az európai átlag több, mint 2 évvel nőtt.

Az ellátás területi elve ugyan elszakadt a közigazgatási felosztástól, de a területi különbségek jelentősek. A hazai kórházak jelenlegi kapacitáskihasználtsága mögött elsődlegesen a hosszú idő óta fennálló forráshiány áll, mely már az ellátás minőségében is problémákat okoz.

Grafikonok:

Aktív fekvőbeteg ágyak számának alakulása Magyarországon:

forrás:OEP

Kórházi aktív és krónikus ágyak és ellátott betegek számának változása 2004. évhez

forrás:OEP

Várható egészséges évek és várható élettartam alakulása: Eurostat

EWL 50/50

Az 50/50 Koalíció Közös Nyilatkozata 

Az 50/50 Koalíciót európai parlamenti képviselők alapították 2012-ben, szakmai háttértámogatást nyújt hozzá az Európai Női Lobbi. 

A nemek társadalmi egyenlősége nélkül nincs modern európai demokrácia!

Bevezetés: Miért van szükség egy olyan pártokon átívelő koalícióra, mely kiáll azért, hogy az összes európai intézményben 50/50%-os női és férfi arány jöjjön létre? Miért van szükség az 50/50 kampányra a 2014-es európai parlamenti választások előtt?

2014-ben az európaiak új Európai Parlamentet fognak választani. Vajon egyensúlyban lesz-e a nemek aránya az EP képviselők között? Vajon 13 év után először nő lesz-e az Európai Parlament elnöke? Élén a bizottság elnökével feláll majd az új Európai Bizottság is. Vajon a biztosok 50%-a nő lesz és 50%-a férfi? Vajon történelme során először nő lesz-e az Európai Bizottság elnöke?
A nők Európa népességének több mint felét adják, de az európai döntéshozatal semelyik szintjén sincsenek egyenlő arányban képviselve.

Az Európai Unió megfelelő legitimációjának gátja a nők régóta tartó alacsony száma a politikai döntéshozatalban.

A nők és férfiak egyenlősége az EU egyik deklarált fő célkitűzése és alapértéke. Ezenkívül a nemek egyenlősége a döntéshozatalban A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2010–2015) és a Nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktum (2011–2020) egyik prioritása.

Kik vagyunk és mi a célunk?

Európai Női Lobbi támogatásával létrejött, pártokon átnyúló EP képviselői csoport célja, hogy a 2014-es európai parlamenti választások után 50/50 női-férfi arány jöjjön létre az európai intézményekben, vagyis megvalósuljon a paritás. 

A modern és valódi demokrácia megköveteli a nemek társadalmi egyenlőségét; azt, hogy a nők és a férfiak az életüket érintő döntések meghozatalában egyenlően tudják képviselni érdekeiket.

Meggyőződésünk, hogy itt az ideje a konkrét lépéseknek a 2014-es európai választások előtt!

Hisszük, hogy a nemek társadalmi egyenlősége demokráciánk modernizálásának egyik feltétele, ezért kell, hogy a nők és férfiak a maguk sokszínűségükben osztozzanak a jogokon, kötelességeken és a hatalmon. Minden olyan európai kezdeményezés, melynek célja, hogy jobban bevonja az európai polgárokat a demokráciába, hogy növelje az Európai Unió legitimitását, és hogy olyan közpolitikák felé irányítson, amelyek tükrözik minden európai igényét és törekvéseit, értelemszerűen alapértékként kezeli a nemek társadalmi egyenlőségét.

Követeléseink

Mi, az Európai Parlament képviselői, azért gyűltünk össze, hogy felhívjunk minden döntéshozót, egyént és a demokrácia és az igazságosság előmozdítására elkötelezett szervezetet, hogy támogassák a nők és férfiak közötti egyenlőség eszméjét a döntéshozatalban, és országhatárok és politikai pártok felett átívelően álljanak ki a nemek paritása mellett, a hatalom minden szintjén.

Felhívjuk:

• a Tagállamokat, hogy a Bizottságba és az EU intézményeinek minden csúcspozíciójába jelöljenek egy nőt és egy férfit;
• a Tagállamokat és az Európai Unió Tanácsát, hogy támogassa és biztosítsa a paritást az Európai Központi Bank igazgatóságában és a csúcsvezetők között;
• az Európai Parlament politikai csoportjait, hogy egy női és egy férfi jelöltet állítsanak az Európai Parlament elnöki tisztségére és hogy biztosítsák a nemek paritását a parlamenti bizottságok elnökei között csakúgy mint az Európai Parlament Elnökségében;
• az európai politikai pártokat, hogy támogassák és biztosítsák a nemek megfelelő képviseletét döntéshozó testületeikben és támogassák a női jelölteket abban, hogy az Európai Parlament döntéshozói közé kerülhessenek; 
• a nemzeti politikai pártokat, hogy úgy állítsák össze a választási listáikat a 2014-es európai parlamenti választásokon, hogy az eredmény nemek paritása legyen; 
• az Európai Tanácsot, hogy vegye a politikai napirend élére a nők szerepét a döntéshozatalban.

fordítás: noierdek.hu

Nyugdíj és gyermekvállalás

A magyar nyugdíjrendszer hosszú ideje komoly hosszú távú problémákkal küzd. Az átlagéletkor növekedése, a fiatalok arányának csökkenése évek óta foglalkoztatja a szakembereket, hogy milyen átalakításokkal lehetne fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszerünket. A kötelező magánnyugdíjpénztárak teljesen hibás felszámolása után viszont semmilyen újítás nem következett be. A rendszer jövőbeni fenntarthatóságának biztosítására egyelőre a gyermekvállalás ösztönzése az egyetlen próbálkozás.

A tényleges társadalmi okok – a munkanélküliség, az elvándorlás, a szegénység, a társadalmi mobilizáció lehetőségeinek lezáródása, a kilátástalanság – kezelése helyett azonban a kormány a könnyebb utat próbálja választani a gyermekvállalás ösztönzésével. Így a többség számára csak részben igénybe vehető adó és járulékkedvezmények mellett csak a kommunikációs és ideológiai „iránymutatás” zajlik: a nők feladata egyértelműen a gyermekvállalás, és a családi tűzhely őrzése.

Most azonban ezen is túltesz egy kormányhoz közel álló elképzelés: a nyugdíj megállapításánál bázis-növelő tényezőként vennék figyelembe a gyermekek számát, azaz azonos befizetésnél a gyermektelenek nyugdíja alacsonyabb lenne. Ezt a „felvetést” úgy tűnik kormányzati szinten is komolyan vették – ugyanakkor nem gondolták végig, valójában mit is jelent.

• Önmagában már a feltételezés is felháborító, hogy a gyermekvállalásnál elsődleges szempont lehet az öregkori megélhetés biztosítása. (Ilyen magatartással irodalmi olvasmányainkban találkozhattunk, a múlt század elején a szegényparaszti sorban élők választhattak ilyen "megoldást".) Már látom is, ahogy kibővítik a keresztnévszótárt Nyugdíj (fiú) és Nyugdíjka (lány) keresztnévvel.
• Az hogy valaki nem rendelkezik gyermekkel, nagyon sokféle okból lehet: az egészségügyitől a saját elhatározásig, a társtalanságtól a családon belül elszenvedett erőszakig. Őket büntetni kellene? Egyáltalán, mi köze van egy nyugdíj megtakarítás összegének a befizető magánéletéhez? Külön kérdés, hogy mi van azokkal, akiket a létező legnagyobb tragédia ért: eltemették a gyermeküket. Esetleg kompenzációs szorzót kapnak?
• Rendkívül megalázó a gyermekkel nem rendelkezők számára, hogy „másodosztályú” állampolgárként nyugdíjbefizetésük kevesebbet ér. Az ötlet továbbfejleszthető – láttunk már rá példát – akár gyermektelenségi adó is bevezethető, esetleg gyermektelennek nem járna a rezsicsökkentés, vagy akár 40 %-os ÁFA-t is fizethetnének. Hogy meg lehessen őket különböztetni a rendes, gyermekkel rendelkezőktől állampolgároktól, talán valami megkülönböztető jelvényt is viselhetnének?

Ez az elképzelés már nemcsak erkölcsi kötelességgé teszi a gyermekvállalást – hanem jelentős gazdasági hátrányt is jelentene a gyermekkel nem rendelkezők számára. Egyben megszünteti a nyugdíjrendszer közösségi, biztosítási jellegét is – és a kormány által preferált, elvárt magatartástól teszi függővé az időskori megélhetést. Mindezt ahelyett, hogy a mindennapi megélhetését segítenék a gyermeket vállalóknak – emelni kell a GYES-t, a GYED-et, a családi pótlékot, ingyenessé kellene tenni a felsőoktatás BA részét, elegendő bölcsődére és óvodára volna szükség, hogy csak a legtriviálisabb megoldásokat soroljuk.

A gyermeket vállalók számára magasabb nyugdíjat javasló terv szakmailag és erkölcsileg is elfogadhatatlan, ráadásul nem oldja meg a nyugdíjrendszer alapvető problémáit.  Álszent módon beszél jövőbeni „előnyökről” egy olyan országban, ahol az éhező gyermekek számát több mint 200 ezerre becsülik, ahol a gyermekes családok csaknem a fele került már olyan helyzetbe egy év alatt, hogy nem tudták megvásárolni a megfelelő mennyiségű ételt. Egy olyan országban, ahol a képzett emberek külföldre menekülnek, mert a megélhetésüket csak ott látják biztosíthatónak.

Ajánljuk megfontolásra a CNK erre a témára vonatkozó közpolitikai javaslatait:

• A rugalmas nyugdíjba vonulás lehetővé tétele 60 év felett. A nyugdíj értéke az életkereset, a ledolgozott évek és a várható átlagos nyugdíjban töltött időszak alapján változzék.
• A gyermekgondozás és az otthonápolás időtartama beleszámít a szolgálati időbe, s ezekre az évekre a nyugdíjszámítás az országos átlagjövedelem alapján történik.
• A gyermek első életévéig a munkaviszonnyal, szolgálati idővel nem rendelkezők is kapnak gyedet, melynek számítási alapja a mindenkori minimálbér.
• A családi pótlék és az ápolási díj reálértékének megtartása, és az elmaradt emelések pótlása.
• A korengedményes nyugdíj lehetőségének megteremtése a versenyszférában: nyugdíjkorhatár alatt a munkáltató kiválthatja dolgozói utolsó 5 évét.

Az én Prájdom, a te Prájdod, a mi Prájdunk

Budapest Pride 365: most és minden nap. Ez a mottója az idei rendezvénynek, utalva arra, hogy ne csak a Pride ideje alatt élhessük meg az identitásunkat szabadon, hanem törekedjünk erre az év minden napján.

A hazai politikai klíma nem kedvez a kisebbségeknek - a szélsőséges hangok térnyerése, a melegek ellen elkövetett atrocitások, a házasság fogalmának leszűkítése férfi és nő közötti frigyre, a Kerényi által felvázolt buzilobbi, a melegek hátrányos egészségügyi megkülönböztetése, a Jobbik és holdudvarának nem szűnő támadásai, és az utolsó esemény, a Jobbik által családi napnak nevezett ellentüntetés ugyanazon a helyszínen, ahonnan a Pride felvonulása indul - mind nem erősíti a bátorságot. Mégis, amikor ennyi támadás éri a szexuális kisebbséget, az meghozza a rokonszenvet is; a jóérzésű, európai módon gondolkodókban megszületik a döntés a támogatásról. Az európai ember elutasítja a szexuálfasizmust, és kritikával él a heteronormatív társadalommal szemben is.

A sűrűsödő támadásokkal szemben született meg a tavalyi év felhívása: „Add az arcod, add a neved”, ami megtette a hatását. Kulka János nyílt levelet írt Orbán Viktornak, és felszólította Kerényi Imre eltávolítására. Orbán Viktor berlini beszédében kiemelte, hogy az Unió problémáira mindent megoldó válaszként a kereszténységet és a heteroszexuális házasságot javasolja. Semjén Zsolt szerint Brüsszelből tolják a melegek szekerét, és ennek határt kell szabni, mert a házasság intézményébe nem fér bele, hogy akár három férfi házasodjon. Semjén Zsoltot nem zavarja, hogy rajta kívül senki sem beszél ilyesmiről, és hogy Brüsszel az Európai Unió döntéshozatali központja, ezért ha ott irányelv a szexuális és más kisebbségek védelme, ez alól a magyar kormánynak sincs felmentése, hanem jogi kötelezettségei vannak. A keresztényi kötelezettségekről és a felebaráti szeretetről külön lapot lehetne nyitni, de ezt most nem teszem.  Az idei Pride megnyitóját nem kisebb személyiségek támogatták jelenlétükkel, mint Heller Ágnes és Eszterházy Péter. Lakner Zoltán coming outja erősítette az egy éve tartó felvállalásokat és megnyilatkozásokat, az önmagukat melegként definiáló politikusok, politológusok, művészek sorát: Oláh Ibolyáét, Kemény Zsófiét és Sütő Andrásét.

Mindez nem kizárólag a szexuális kisebbség helyzetéről szól, hanem a kormány hataloméhségéről, és arról, hogy szüntelenül visszaél a hatalmával. Ebben benne van a civil társadalom ellen indított hadjárat, a Norvég Civil támogatás lenyúlására való kísérlet, a Norvég Civil Alap által támogatott szervezetek vegzálása és az ellenük indított KEHI-vizsgálat is. Benne van Paks és a Liget projekt, benne van az ellenzék kivéreztetésére tett kísérlet, a nőkkel szembeni pejoratív állampolitika, a női képviselők alacsony elismertsége, a társadalom lenézése és jobbágyi sorba taszítása is.

Azt azonban elfelejti a kormány, hogy minél nagyobb a nyomás, annál erősebb az ellenállás. Ez az ellenállás segít nekünk, melegeknek, leszbikusoknak és az egész LMBTQIA közösségnek, hogy valóban megéljük a mindennapokat. Ez mozgósítja a Szabadság téri emlékmű ellenállóit, ez teszi a társadalomból kivetett szegényeket, romákat egyre inkább konfrontatív tömeggé.

A Civil Női Kormány szolidaritása jeléül, kiállva az alapvető demokratikus értékek mellett, üdvözli mindazokat a bátrakat, ellenállókat és magukat felvállaló embereket, akik eljönnek a szombati Budapest Pride felvonulására az LMBTQIA emberek jogai érdekében, képviselve a szabadság és az egyenlőség eszméjét. Ez a gesztusunk a hatalom kiegyenlítésének igényéről is szól, az igazságos társadalomról, ahol a nők és a férfiak nem a nemi hovatartozás alapján részesülnek az elérhető javakból és pozíciókból.

Lovas Nagy Anna

a CNK leszbikus kulturális minisztere

Ajánlott olvasmány

A legfrissebb adatok szerint tovább nőtt az anyagilag nélkülözők száma Magyarországon: a 2010-es 2,13 millióról tavaly 2,62 millióra.

Bár még csak az EU tagok mintegy fele közölt adatokat a nélkülöző háztartások arányáról, már most látszik, hogy Magyarország azon kevesek közé tartozik, ahol romlott a helyzet. Mindez annak fényében sem meglepő, hogy nálunk már a minimálbéresek is a hivatalos szegénységi küszöbnél kevesebb pénzből gazdálkodnak.  Míg 2011-ben a háztartások 23,1 százaléka volt "súlyosan deprivált", 2012-ben már 25,7, tavaly pedig 26,8. Ezekkel az arányokkal 3 éve hazánk még a negyedik helyet tudta megszerezni az uniós rangsorban, azonban Lettország olyan mértékben csökkentette szegény háztartásainak számát, hogy a 2013-as sorban már csak Románia (28,7) és Bulgária (45,9) helyzete rosszabb, mint a miénk. A visegrádi országok közül csak Csehországra és Lengyelországra vonatkozóan vannak tavalyi adatok, 6,6, illetve 11,9 százalékos aránnyal. Szlovákia 2012-ben 10,5 százalékon állt.

Az eddigi adatok szerint Portugália, Bulgária és Ciprus rontott még rajtunk kívül a deprivációs arányon, míg a balti államok, Olaszország, Lengyelország és Románia javított - derül ki az Eurostat adataiból.

Mit jelent a deprivált?

A Központi Statisztikai Hivatal meghatározása szerint a deprivázió mérésére 9 tételt használnak. Ha az alábbiak közül 3 tétel igaz, akkor anyagi deprivációról beszélhetünk, ha viszont minimum 4 tétel igaz, akkor súlyos anyagi deprivációról:

·  Hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátraléka van

·  Váratlan kiadásokra nincs fedezete

·  Anyagi okból nincs telefonja

·  Anyagi okból nincs színes televíziója

·  Anyagi okból nincs mosógépe

·  Anyagi okból nincs személygépkocsija

·  Évi egyhetes üdülés hiánya

·  Kétnaponta húsételfogyasztás hiánya

·  Lakás megfelelő fűtésének hiánya

Az anyagi depriváció, mint mutató olyan, a hétköznapi életből vett tényezőkre mutat rá, amelyek minden háztartásban megjelennek. Ilyen többek között a váratlan költségek fedezésének képessége, amelyben Magyarország minden más országtól, még Bulgáriától is elmarad. Itthon a háztartások 74,2 százalékában jelentene gondot ugyanis egy nem várt kiadás, mögöttünk Lettország (69,5) és Bulgária (66,4) áll. Hazánk tavaly előtt is az utolsó helyet foglalta el, így nem valószínű, hogy az adatszolgáltatással késő tagállamok változtatnának a helyezésünkön.

Azok aránya a népességen belül, akik nem tudnak finanszírozni egy nem várt kiadást

(Forrás: Eurostat)

Arra sem lehetünk büszkék, hogy a családok 66,6 százaléka képtelen egy egyhetes nyaralást kifizetni. Sovány vigasz, hogy Bulgáriában (71,7) és Romániában (68,2) még több embernek kell lemondania a hosszabb kikapcsolódásról. Ebben a rangsorban még javíthatunk, ugyanis Horvátország 2012-ben rosszabb adatokat közölt és kérdéses, hogy egy év alatt tudott-e javítani a családok helyzetén.

Talán még az előbbieknél is szomorúbb az az adat, amelyben hazánk hátulról a második legrosszabb helyen áll. Honfitársaink 33 százaléka nem jut hozzá húshoz, halhoz, vagy ennek megfelelő tápértékű zöldséghez legalább kétnaponta. Ennél a bolgár 53,5 százalék rosszabb, de az előttünk álló Lettország (23,3) is közel 10 százalékpontot ver ránk.

Az Eurostat 2005-től közöl magyar adatokat a súlyosan deprivált emberek számát és arányát illetően. Az uniós csatlakozásunk utáni évben a társadalom 22,9 százaléka élt nélkülözésben, arányuk pedig egészen 2008-ig folyamatosan csökkent. A válság kirobbanása előtt 17,9 százalékra sikerült ezt a számot leszorítani, ami 1,77 millió embert jelentett. A recesszió következményeképpen egy év alatt közel 240 ezerrel nőtt azok száma, akiknek nem jutottak hozzá az alapvető javakhoz. Bár a válság hatásai enyhültek, 2012-ben átléptük a 25 százalékos lélektani határt, tavaly pedig még 100 ezerrel  nőtt a súlyosan nélkülöző magyarok száma. A tavalyi és a 2008-as szám közötti különbség 852 ezer.

Nincs középosztályunk

Magyarországon a rendszerváltás óta nem tudott kialakulni egy klasszikus értelemben vett középosztály. Erre a megállapításra jutott legalábbis a GfK Piackutató Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja. A magyar társadalom rétegei egyfajta körte formában épülnek egymásra, míg a társadalmi mobilitás felfelé igencsak korlátozott. Hogy valaki milyen státuszt foglal el a társadalmon belül, azt számos tényező határozza meg. Ezek között szerepel a jövedelem, a vagyon, az iskolai végzettség, a hivatás és a kapcsolati tőke.

(Forrás: Gfk, MTA TK)

Ezek alapján a társadalom 8 különböző csoportba sorolható. A legfelső 2 százalék az elit egy nagyon zárt réteg, főleg budapesti, felsőfokú végzettségű emberek alkotják. Ez a státusz gyakorlatilag örökletes. A felső közép 10,5 százaléka szintén fővárosi, illetve nagyvárosi értelmiségből áll, sok szabadidővel, aktív közösségi élettel, a kultúra iránti magas igénnyel. Mintegy 6 százalékot tesz ki a feltörekvő fiatalok csoportja, akik bár még a szüleik pénzéből élnek, bennük van a jövő ígérete.

A vidéki értelmiséget kb. 7 százalék adja. Ők a kisvárosi tanárok, orvosok, helyi közéleti szereplők, átlagos, de biztonságos jövedelemmel, magas kultúra iránti igénnyel. A csak "éldegélő" emberek 17 százalékos csoportját nevezik "kádári kisembernek". Állami munkahelyeken, irodai foglalkozást űz, nehezen, de kijön a jövedelméből, a kisebb településeken él. A sodródók a másik fiatalos réteg, azzal a különbséggel, hogy szüleik nem az elitbe tartoznak. Kultúra iránti igényük alacsony, de a modern világ vívmányainak (internet) ismeretével akár a feljebb lépés lehetősége is előttük lebeg.

A két alsó társadalmi réteget mindössze a munka különbözteti meg egymástól. A munkások 16,5 százalékos csoportjába tartozók kultúrafogyasztása a TV-re korlátozódik, sok embert ismernek, de kötődéseik alacsony presztízsűek. Ha elveszítik állásukat, akkor tartalékok híján rögtön a leszakadók legnagyobb, 23 százalékos rétegét növelik. Ők a közfoglalkoztatottak, a segélyezettek, rokkantak, öregségi nyugdíjasok. Sajnos ez a réteg is újratermeli önmagát - állapítja meg a kutatás.

Szász Péter

mfor.hu

Tanévzáró számvetés

A tanévzáró nemcsak ünnepélyes lezárása egy tanévnek, hanem számvetés is egyben. Az ünneplésre a mai helyzetben nincs igazán okunk, a kritikus számvetésre azonban annál inkább. Lássuk, mit találunk, amikor mérlegre tesszük a kormányzati döntések nyomán a közoktatásban bevezetett változtatásokat.

A legsúlyosabb veszteség az új rendben, hogy az oktatás és nevelés szervezetei és szereplői elveszítették szakmai önállóságukat!

A központi szabályozókkal irányított rendszer normákat állít fel, egyformává igyekszik tenni nemcsak az iskolai elvárt tudást, hanem annak átadási módját is. A pedagógusoktól és a tanulóktól előírt tevékenységeket és viselkedésformákat vár el, ezzel megfosztva a pedagógusokat az önálló szakmai döntések mentén való munkától, mindegy „adminisztrátori” státuszba téve őket, a tanulókat pedig saját tanulási igényeik kinyilvánításától, akik ezzel az oktatás és nevelés „elszenvedőivé” válnak.

A központi szabályozók érvényesítése - és ezzel az autonómia korlátozása - a pedagógiai munka szervezésének számos lényeges elemében szembetűnő: a tankönyvválasztás korlátozásában, a tanulásszervezés módjában (egész napos iskola), az oktatott tantárgyak és óraszámuk meghatározásában, a pedagógusok státuszának megváltoztatásában (közvetlen állami alkalmazás) és munkájuk értékelésének bürokratizálásában (tanári portfólió).

Ennek a félkatonai szervezetekre emlékeztető rendszernek a működésében nem férnek meg pl. az alternatív pedagógiák igényes módszerei, de a multikulturális oktatás/nevelés, vagy az állampolgárságra és közéleti részvételre való nevelés sem; nem férnek meg a pedagógiai munkát szakmai munkának tekintő, ezért szakmai személyes döntéseket hozó pedagógusok, és a humán erőforrással és a szervezeteikkel jól bánni képes, sokoldalúan képzett iskolaigazgatók sem. Végül, az iskola szakmai-szervezeti önállóságának hiánya elszigeteli egymástól a pedagógusokat, megszünteti a pedagógusok közötti kommunikációt.

A CNK ezért felszólítja a Kormányt arra, hogy

•  olyan oktatási rendszert alakítson ki, mely demokratikus szervezeti elvekre épül,
• ismerje el az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok szakmai kompetenciáit és ezzel szakmai autonómiáját,
•  támogassa a helyi igényekre válaszoló, ezért alulról építkező szakmai szervezeteket,
•  a tananyagfejlesztést helyezze tudományos-szakmai alapokra,
• támogassa a diákok önszerveződését, illetve a kisebbeknél az olyan órán kívüli tevékenységeket, melyek a befogadás és a tolerancia értékei mentén a tudatos állampolgári részvétel megtanulására ösztönöznek.

Az adminisztratív és hatalompolitikai eszközökkel kialakított oktatási rendszer dilettáns módon nem vesz tudomást arról a társadalomról, amelyben működik. Az MTA legfrissebb kutatásai azt mutatják, hogy a magyar társadalom „farnehéz”, azaz az alsó rétegek felé húz, a középosztály szélesedése helyett. Így a jelenlegi közoktatás nem is tud mit kezdeni azzal a feladatával, hogy olyan képzettséget és készségeket adjon a tanulóknak, melyekkel képesek elindulni a társadalmi felemelkedés útján - ezáltal előmozdítva, hogy ez a riasztó tendencia megforduljon. Ehelyett ugyancsak adminisztratív intézkedésekkel oldják meg a legkülönbözőbb tanulási igényekkel rendelkező gyermekek oktatását és nevelését.  Befogadó pedagógia helyett a kirekesztő módszerek és eljárások sorozata valósul meg.

A CNK ezért felszólítja az oktatási szakpolitikusokat arra, hogy az oktatási rendszer egészére vonatkozóan dolgozzák ki az inklúzió (befogadáson alapuló oktatás) alkalmazott pedagógiai eszközrendszerét, és teremtsék meg a megvalósításhoz szükséges feltételeket humán és más erőforrások bevonásával.

A CNK hangsúlyosan javasolja az oktatási rendszer olyan átalakítását, melyben egyre inkább helyet kapnak a szociális ellátások és kulturális tevékenységek, melyek jelenleg vagy különálló gyermekellátó szervezeti formákban tevékenykednek, vagy profit orientált vállalkozások és civil szervezetek próbálják pótolni a rendszer szakszerű működésének hiányosságait.

A modern iskola egy olyan többfunkciós intézmény, amely egész éven át nyitva tart, és az oktatási feladatokon túl „kiszolgálja” a gyermekek szociális és kulturális igényeit is. Azaz a szakpedagógusok által nyújtott egyéni fejlesztésen kívül, ill. az életviteli szükségletek kielégítésén túl, a szülők nevelési feladatait részben átvállalva változatos szabadidős tevékenységek, életviteli oktatások, tudatformálást elősegítő foglalkozások, stb. formájában halmozza fel azt a társadalmi és kulturális tőkét, amely a következő nemzedékek társadalmi identitását és biztonságát alapozza meg.

A CNK köszönetet mond minden pedagógusnak, aki szakmai meggyőződését, tudását és hitelességét megőrizve folytatja tovább munkáját.

Európai Unió intézményei, FEMM bizottság

Az uniós jogalkotás három intézmény feladata:

• A Európai Parlament közvetlenül megválasztott képviselői az európai állampolgárokat képviselik

• Az EU egészének érdekeit az Európai Bizottság képviseli, amelynek tagjait a tagállami kormányok nevezik ki.

• A tagállami kormányok érdekképviseleti intézménye az Európai Unió Tanácsa

• A tagállamok és az EU vezetői az Európai Tanács keretében határozzák meg az átfogó uniós prioritásokat.

• a Tanáccsal együtt megvitatja és elfogadja az európai jogszabályokat;

• a demokratikus működés biztosítása érdekében ellenőrzi a többi uniós intézményt, különösen a Bizottságot;

• a Tanáccsal együtt megvitatja és elfogadja az uniós költségvetést.

• a munkavállalói jogokat szavatoló foglalkoztatáshoz való jog szorgalmazása, a nők kreativitását és termelékenységét kiaknázva a valamennyi ágazatban való egyenlő részvételük biztosítása, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődés érdekében;

• a munkavállalói jogokat szavatoló foglalkoztatáshoz való jog megteremtése, a közvetlen és közvetett bérdiszkrimináció felszámolása, a foglalkoztatáshoz és az anyasághoz való szankcióktól mentes jog;

• a bérek és a nyugdíjak helyreállítása, a munkanélküliség, betegség, anyaság vagy apaság, rokkantság és öregség esetére nyújtott megfelelő szociális védelem, és minden nő számára egyenlő hozzáférés az ingyenes és a minőségi közegészségügyi szolgáltatásokhoz;

• a szegénységet és a társadalmi kirekesztést, továbbá a prostitúció, illetve a leány- és gyermekkereskedelem elterjedését kiváltó okok és tényezők megelőzése, valamint az erőszak áldozatává nőket támogató szervezeteknek és intézményeknek nyújtott finanszírozás növelése

E három intézmény a rendes jogalkotási (régebben együtdtöntési) eljárás keretében fogadja el az Unió-szerte alkalmazandó szakpolitikákat és jogszabályokat. Az alapelv az, hogy a Bizottság új jogszabályokat javasol és a Parlament, valamint a Tanács elfogadja őket. A végrehajtásért a Bizottság és a tagállamok felelnek. A jogszabályok megfelelő alkalmazásának és végrehajtásának biztosítása a Bizottság feladata.

2014. május 25-én az Európai Parlament magyarországi képviselőire szavazunk.

Az Európai Parlament tagjai – az uniós választópolgárok által ötévente közvetlenül megválasztott képviselők – a polgárok érdekeit képviselik. A Parlament az Európai Unió Tanácsa mellett az Unió egyik legfontosabb jogalkotó intézménye.

A Parlament három fő feladatot lát el. Ezek a következők:

Az EP –ban a képviselők nem ország, hanem politikai hovatartozás szerint ülnek, a politikai pártok csoportokba szerveződtek a parlamentben. A képviselők szakosodott, állandó bizottságokba tömörülnek a plenáris ülésszakok előkészítése céljából. Mivel a plenáris üléseken már általában egyeztetett javaslatok tárgyalására törekednek, a legkeményebb vitákra a bizottságokban kerül sor. A viták célja a legvállalhatóbb kompromisszum elérése, és mivel egyik pártnak sincsen egyedül többsége, csak hosszas egyeztetések során, kölcsönös engedmények árán alakulhat ki egyetértés

Jelenleg 20 állandó bizottság működik, melyekből a nők jogaival foglalkozó bizottság munkáját mutatjuk be kicsit részletesebben, az utolsó három jelentésén keresztül.

FEMM Nők jogai és esélyegyenlőség

Az Európai Parlament Bizottsága

A bizottság hatásköre a következőkre terjed ki:

1. a nők jogainak meghatározása, támogatása és védelme az Unióban és a kapcsolódó közösségi intézkedésekben,

2. a nők jogainak előmozdítása harmadik országokban,

3. az esélyegyenlőségi politika, beleértve a férfiak és nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségét és az egyenlő munkahelyi bánásmódot,

4. a nemen alapuló megkülönböztetés valamennyi formájának megszüntetése,

5. a nemek közötti esélyegyenlőség alapelvének megvalósítása és továbbfejlesztése valamennyi politika területén,

6. a nők jogait érintő nemzetközi megállapodások és egyezmények nyomon követése és végrehajtása,

7. nőket érintő tájékoztatáspolitika.

Legutóbbi jelentések:

A szexuális kizsákmányolásról és a prostitúcióról, valamint ezeknek a nemek közötti egyenlőségre gyakorolt hatásáról

A jelentés megállapítja, hogy ha a prostitúciót a nők emberi jogai megsértésének tekintjük, az segíti a nők prostitúciótól való távolmaradását

Ez a jelentés nem a prostituált nők ellen irányul. A prostitúció ellen, azonban a prostituált nők érdekében emel szót. Azzal, hogy azt javasolja, a vásárlót – a szexuális szolgáltatást vásárló férfit – tekintsék a bűnös félnek, nem pedig a prostituált nőt, ez a jelentés az egész Európai Unióban egy újabb lépést jelent a nemek közötti teljes körű egyenlőség felé vezető úton.

Jelentés a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a nők elleni erőszakról

A jelentés szerint: Uniós jogalkotási aktusra van szükség a nők elleni erőszak megelőzése területén megvalósuló tagállami fellépés előmozdítására és támogatására

A nők elleni erőszak az emberi jogok durva megsértése és a nemi alapú megkülönböztetés egyik formája. A nemek közötti egyenlőtlenség kiváltó oka, mivel akadályozza a nők gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életben való részvételét. Az erőszakkal szembesülő nők hosszú távon súlyos lelki és fizikai traumákat szenvednek el. A nők elleni erőszak ezen kívül jelentős gazdasági terhet jelent az egészségügyi kiadásokat, a rendőrségi és jogi költségeket, valamint a kiesett termelést és béreket tekintve.

Európában a nők 20-25%-ának volt része felnőtt élete során legalább egyszer fizikai erőszakban, és több mint 10%-ukat ért szexuális erőszak, amely során fizikai erőszakot alkalmaztak velük szemben. A nők mintegy 45%-a szenvedett el életében valamiféle erőszakot, továbbá Európában a nők 12-15%-a családon belüli erőszakot kénytelen elszenvedni, amelynek következtében az Európai Unióban naponta hét nő veszti életét.

Jelentés a nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban, 2012

Magyarországot is érintő megállapítás:

2012-ben a tagállamok nemzeti parlamentjeiben a képviselők 3/4-e volt férfi, és a női képviselők legmagasabb, 30%-ot meghaladó arányával Svédország, Finnország, Dánia, Belgium, Hollandia, Szlovénia, Spanyolország és Németország büszkélkedhetett, szemben a kevesebb, mint 10% női képviselőt felmutató országokkal, Máltával és Magyarországgal;

2012-ben az Eu-ban a  szegénység veszélye a nők 26%-át és a férfiak 23,9%-át fenyegette. Bár egyes országokon belül is vannak jelentős különbségek, azok még nagyobbak az egyes országok között. A szegénység a tagállamok kétharmadában fokozódott, a fennmaradó egyharmadban azonban nem változott

Nők millióinak problémája a munkanélküliség, a bizonytalan foglalkoztatás, a bérek és nyugdíjak reálértékének csökkenése, az alacsony bérek és a bérdiszkrimináció. A fiatalok körében 23,1 % a munkanélküliség, s ezen belül a fiatal nőket fokozottan sújtják a munkaerőpiacra való bejutás nehézségei, és a bizonytalan foglalkoztatás. Mindez aláássa gazdasági függetlenségüket, és ennek híján az egyenlő részvétel sem valósul meg.

Egyre több a női munkavállaló, aki saját – és gyakran munkanélküliséggel sújtott családtagjai – megélhetésének biztosítása érdekében a munkavégzést kiegészítő tevékenységgel ötvözi.

2012-ben 25,4 millió gyermeket fenyegetett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség drámai társadalmi problémája, amellyel az esetek többségében a nőknek kell megbirkózni, és az ezzel járó hatásokat is nekik kell enyhíteniük. A közszolgáltatások területén történt költségvetési megszorítások nyomán az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén is hiányosságok mutatkoznak. A szociális juttatások megnyirbálása – amellyel sok családnak kell szembenéznie – még súlyosabb következményekkel jár, ha munkanélküliség is kíséri.

A fentiek következtében a nők politikai, társadalmi, közösségi és kulturális életben való szerepvállalásának oly sokat emlegetett erősítése – különösen az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó nők esetében – egyértelműen sérül.

A válság, amelyet napjainkban „gazdasági és pénzügyi válságnak” szokás titulálni, a demokrácia és a nemek közötti egyenlőség válsága is. Olyan évszázados társadalmi vívmányok válsága, amelyekért nők nemzedékei harcoltak.

A jelentés az alábbi intézkedéseket javasolja a jelenlegi gazdasági és szociális politikák ellensúlyozására:

• a munkavállalói jogokat szavatoló foglalkoztatáshoz való jog szorgalmazása, a nők kreativitását és termelékenységét kiaknázva a valamennyi ágazatban való egyenlő részvételük biztosítása, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődés érdekében;

• a munkavállalói jogokat szavatoló foglalkoztatáshoz való jog megteremtése, a közvetlen és közvetett bérdiszkrimináció felszámolása, a foglalkoztatáshoz és az anyasághoz való szankcióktól mentes jog;

• a bérek és a nyugdíjak helyreállítása, a munkanélküliség, betegség, anyaság vagy apaság, rokkantság és öregség esetére nyújtott megfelelő szociális védelem, és minden nő számára egyenlő hozzáférés az ingyenes és a minőségi közegészségügyi szolgáltatásokhoz;

• a szegénységet és a társadalmi kirekesztést, továbbá a prostitúció, illetve a leány- és gyermekkereskedelem elterjedését kiváltó okok és tényezők megelőzése, valamint az erőszak áldozatává nőket támogató szervezeteknek és intézményeknek nyújtott finanszírozás növelése