Programozott lemaradás: a helyzet jó, de majdnem reménytelen

„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”

Az optimista szerint félig tele van a pohár, a pesszimista szerint félig üres. Az Európai Bizottság napokban kiadott oktatási és képzési figyelőjének magyarországi elemzése is bemutatható akár e két ellentétes megközelítésből. A kormánypárti sajtó feltehetően azt emeli ki, hogy az oktatási kiadások 2014-2015 között 12,5 százalékkal emelkedtek, hogy csökkent az oktatást korán elhagyók aránya, hogy ugrásszerűen nőttek az iskolából frissen kikerültek elhelyezkedési esélyei.

Nem kell azonban a kákán is csomót keresőnek lenni ahhoz, hogy néhány összehasonlító adat alapján már ezeket a „vívmányokat” is megkérdőjelezzük.

• Nőtt ugyan az oktatási kiadások összege és aránya, ám ez három évi csökkenés után, úgy hogy ebben az adatban benne vannak az e célra felhasznált uniós forrásokat is (tankönyvpiac államosítása, új állami tankönyvek). 

• Az, hogy 2012-2015 között 11,8 százalékról 11,6 százalékra csökkent az oktatást korán elhagyók aránya, az messze elmaradt a többi 27 uniós ország átlagának dinamikájától (12,7 százalékról 11 százalékra). Nem beszélve arról, hogy e „javulásban” szerepet játszhatott a tankötelezettség korhatárának leszállítása. Az ifjúsági foglalkoztatottság megugrása középfokú oktatásból és szakmunkás képzésből kikerülők körében – 62,4 százalékról 75,6 százalékra, Európában a legmagasabb értékre - pedig gyaníthatóan a közfoglalkoztatás hasonló mértékű növekedésének tudható be.

Nos, a tulajdonképpeni „jó hírek” eddig tartottak. Mert az oktatás hatékonyságát mutató Pisa tesztek még annyira sem bíztatóak, mint a fenti számok: 2009-hez képest mindhárom vizsgált területen – olvasás, matematika, természettudományok - romlott a magyar diákok teljesítménye, és marad alatta az unió átlagának. Matematikából egyenesen hat százalékponttal - azaz harmadával – lett rosszabb az eredmény.  A számítástechnikai ismeretek (digitális készségek) terén pedig Európa sereghajtói vagyunk. Ebből is következik, hogy a jövő technikai fejlődését meghatározó tudományterületeken: számítógépes tudományok, gyártás és építés területén az egyetemi hallgatók számát tekintve szintén hátul kullogunk.

Márpedig a képzettség Magyarországon jóval inkább meghatározza az egyes emberek jövőjét, esélyeit, életszínvonalát, és gyerekeinek esélyeit is, mint a legtöbb fejlett országban. Az általános iskolát vagy annál kevesebbet végzettek negyede van munka nélkül, míg a felsőfokú képzettségűek alig egy-két százaléka.

És a trend aggasztó, mert Magyarországon a jövőbeli életesélyeket alapvetően meghatározza a szülő iskolai végzettsége – a Budapest Intézet adatai szerint – az alacsony iskolai végzettségűek aránya szegények között 2005-2014 között 24 százalékról 44 százalékra nőtt, a gyerekszegénység pedig 41,5 százalékra emelkedett. 150-200 ezer gyerek nem jut hozzá minőségi oktatáshoz. A Pisa felmérés pedig azt mutatja, hogy a magyar iskolások tanulmányi eredményei nagymértékben függnek a „társadalmi gazdasági háttértől”, azaz a családok helyzetétől. Ez a szituáció nemhogy javult volna, de a jelentés alapján is romlott: nőtt az iskolai szegregáció, mind több gyerek kerül olyan iskolába, amelyből remény sincs, a továbbtanulásra. Ez is az oka, hogy 2016 májusában az EB kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen. Az pedig, hogy megnövelték a tanárok óraszámát, végletekig bekorlátozták a mozgásterüket, minimálisra csökkentették az iskolák és iskolaigazgatók önállóságát, aligha segít ezeken a problémákon       

Hogy az országban gyarapodnának a közeljövőben a kiművelt emberfők, azt a felsőoktatás úgynevezett korszerűsítése sem garantálja, aminek lényege szintén az állami ellenőrzés kiterjesztése az univerzitások működésében, az államilag támogatott képzések visszaszorításában, és az tandíjmentességet feltételező követelmények szigorításában. Az elmúlt időszakban csökkent a továbbtanulásra jelentkező fiatalok száma, és erősen megnőtt a lemorzsolódok aránya – mint azt a jelentés is megállapítja. Nem kevés a fenntartás a szakképzés „korszerűsítésének” ügyében sem, mert nehéz elképzelni azt, hogy az általános műveltséget megalapozó tantárgyak drasztikus csökkentése nyomán olyan kompetenciákhoz jutnak a tanulók, ami akár a továbbtanulást akár – szükség esetén – a szakmaváltást lehetővé teszik.

A teljes országjelentés itt található meg:

https://ec.europa.eu/education/sites/education/files/monitor2016-hu_hu.pdf

55 milliárd ....

55 milliárd plusz az egészségügynek év végéig – harsognak a címek a neten. Zümmög a rádió – többet költhetünk gyógyszerre az MTI szerint, mert most, hogy eljött az új többség, íme, és máris… Azonban mielőtt bárki könnyekig meghatódna – rakjuk csak vissza a százas papírzsepit a helyére – szó sincs se többletforrásról, se pénztöbbletről az egészségügyben.

Egyszerűen csak jön az év vége, amikor „illik” a költségvetést hozzáigazítani a valósághoz, és ezzel egyben el is lehet tüntetni a túl korai költségvetési tervezés problémáit.

A többlet milliárdok többsége az ún gyógyszerkasszába kerül – itt „számolják” össze azokat a térítési díjakat, melyek a gyógyszerek piaci ára, és a gyógyszertárban, recept alapján kiváltott gyógyszerek fogyasztói ára között van. Ennek a várható összértékét azonban majd 2 éve számolták ki, és láthatóan a valóság túllépett a tervezés feltételezésein - bár ez nem egyedi eset e tételnél, de az elmúlt évek legnagyobb „kiigazítását” kellett végrehajtani.

Ha csak józan, paraszti ésszel végiggondoljuk: miért is lett volna 2016-ban kevesebb a gyógyszer ráfordítás, mint 2015-ben?

És ha ezt a kiigazítást nem hajtják végre, akkor ott álltunk volna decemberben döbbenten a gyógyszertárban, levegőért kapkodva a fizetendő végösszeg láttán? Nem, mert a törvény szerint ezeket a térítési díjakat akkor is ki kell fizetnie a költségvetésnek, ha rosszul tervezték meg a keretösszeget. Így ezek a „plusz” milliárdok csupán csak a várható kötelezettségek előrevetítése a költségvetésben – viszont jeleznek egy jóval nagyobb gondot is, a túl korai tervezésnek minden évben felmerülnek a problémái. Ha megnézzük az egészségügy 2017-es költségvetését, pld. a gyógyszerkassza keretösszege alacsonyabb, mint a 2015. évi tény (nem is beszélve a 2016. éves várhatóról), a szakellátás tervezett kerete (mely a korábbi évek béremelésének beépítése után izmos) 34 milliárddal ugyan növekszik, de nem teljesen világos, hogy ebből hogyan lehet finanszírozni az idén nagy hanggal végrehajtott béremelés éves 76 milliárd ráfordítását.  E problémákat minél előbb javítani, a forrásokat biztosítani kellene.

És hogy mikor venném elő a zsebkendőmet? Ha nemcsak konszolidálnák a kórházak majd 60 milliárdos adósságát, hanem a tartozások újratermelődését is megakadályozandó emelnék a finanszírozást. Nem is szólva a közép és hosszú távú eszközpótlás megbízható tervezéséről és finanszírozásáról az egész egészségügyben.

Egyelőre nem gazdagodnak meg rajtam a papírzsebkendő forgalmazók…