"A gyengeség ereje"

Köztudott, hogy a „gyenge” nők átlagban és általában hosszabb ideig élnek, mint a férfiak. A WHO adatai szerint 2012-ben 194 ország közül csak egy akadt (Tonga) ahol a születéskor várható élettartam magasabb volt a férfiaknál, mint a nőknél. E mögött az egyszerű tény mögött azonban társadalmi, gazdasági, életmódbeli és biológiai különbözőségek egész sora van. A biológiai különbözőségekkel nincs mit tenni, legyen az akár a hormonháztartás, akár az immunrendszer eltérő működése. Az adott helyre jellemző társadalmi, gazdasági és életmód különbözőségek azonban jelentősen befolyásolják, rontják vagy javítják a biológiailag lehetséges élettartamot.

A várható átlag-életkort illetően az európai országok közötti eltéréseket vizsgálva az idevágó elemzések statisztikai összefüggéseket mutattak ki egyes számszerűsíthető mutatók, és a várható élettartamok között. Bár ezek súlya és hatása eltérő a szakirodalomban kidolgozott ún. egészségfüggvények között, de szerepüket alapvetően senki nem cáfolja:

· társadalmi gazdasági tényezők (egy főre jutó GDP, jövedelmek elosztása, környezetszennyezés)

· egészségügyben rendelkezésre álló források (mind pénzbeli, mint szerkezeti, pld. orvosok száma, hozzáférhetőség, stb.)

· életmód tényezők (alkohol és dohányfogyasztás, étkezési szokások, pihenéssel és aktív testmozgással töltött idő)

A fenti tényezők többsége biológiai nemtől függetlenül érinti az adott országban élőket, a társadalom által a nemektől „elvárt” magatartás azonban jelentős különbségeket eredményez:

A „férfiasságra” vonatkozó sztereotípiák jelentős része egészségkárosító, társadalmilag elvártnak vagy megértetnek tekintett a magasabb kockázatvállalási kényszer, és ennek bizony számos következménye van. A magasabb arányú alkohol és dohányfogyasztás, ezzel párhuzamosan pedig a kevesebb zöldség és gyümölcs fogyasztás külön-külön és együtt is a szervezet gyorsabb elhasználódásához, az egészségi állapot relatíve gyorsabb romlásához vezethet. Ráadásul az „erős férfi” képe akadályozhatja az egyént a szűrővizsgálatokon való részvételben, vagy egyes egészségügyi tünetek felismerésekor a gyors orvoshoz fordulásban. A késői diagnózis viszont következetesen a gyógyulás esélyét is rontja. Viszont az is igaz, hogy az „erősnek, egészségesnek maradni” társadalmi elvárás szellemében az utóbbi évtizedekben szerencsésen divattá is váló aktív testmozgásban a férfiak nagyobb része vesz részt, míg az egyéb társadalmilag elvárt feladatokkal leterhelt nőknek erre kevesebb idejük marad.

A nők relatíve alacsonyabb alkohol és dohányfogyasztása, egészségesebb étkezési szokásaik mellett könnyebben, és gyorsabban fordulnak segítségért egészségügyi problémáikkal, viszont ugyancsak könnyebben fordulnak alternatív, nem a tényeken alapuló orvoslás felé is. Ez utóbbi magatartást kihasználva viszont kevésbé hatékony, de a pénztárcájukat igen megterhelő megoldásokat is kínálnak az egészségtudatos nőkre alapozott vállalkozók.

Napjaink egyik legkomolyabb problémája, az elhízás mindkét nemet érinti, az egészségtelen, tartósító, adalék és íz anyagokkal dúsított, olcsó élelmiszerek azonban nemcsak a testsúly növekedését okozzák, hanem hosszú távon is – a mai napig még nem teljesen ismert módon – befolyásolhatják az emberi szervezet működésének egészét is.  Ezért is különösen fontos állami feladat az élelmiszerek biztonságának vizsgálata, a fogyasztók védelme.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a légszennyezettség, valamint a szív-és légzőszervi megbetegedések és a rák kialakulása között felfedezhető az ok-okozati kapcsolat, így jelenleg ez a világ legnagyobb népegészségügyi kockázattal járó környezeti problémája. Különösen nagy gondot jelent ez az ipari övezetekben és a nagyvárosokban – a legújabb vizsgálatok már összefüggést mutatnak ki az urbanizáció mértéke és a várható élettartam között. A városokban élők egészségének megóvásához hatékony intézkedések szükségesek a levegőszennyezettség csökkentésére: a csökkentett forgalmú területek kialakítása, az elektromos meghajtású tömegközlekedés arányának bővítése, és mindenekfelett a zöld területek jelentős növelése mind eszköz lehet a városban élők egészségének megtartásához.

A nők és a férfiak várható élettartama, egészsége:

A várható élettartam Európában, az 1900-as években még 40 év alatt volt. A XX. század társadalmi, gazdasági és tudományos fejlődése következtében egy évszázad alatt a várható átlagélettartam közel a duplájára nőtt, jelenleg Európában a férfiaknál 78 a nőknél 83 év.

Magyarország lemaradása az európai átlagtól napjainkban a nőknél 4, férfiaknál 6 év. Azonban míg a férfiaknál a különbség – ha kicsit is – de csökken az elmúlt években, a nőknél az elmúlt 10 évben állandósult a lemaradás.

Hosszú távon áttekintve a hazai adatokat: a társadalmi – gazdasági és életmódbeli változások hazai lenyomataként a magyar férfiak várható élettartama egy majdnem 25 éves szakaszon visszaesett, s az 1966-ös értéket csak 2001-ben érte el. Ezzel szemben a nők várható élettartama – kisebb visszaesésekkel – 1949 óta tendenciájában folyamatosan nőtt, viszont a növekedés üteme az elmúlt években lelassult.

Születéskor várható élettartam Magyarországon:

A KSH nyilvános adatbázisában elérhető a hazai háziorvosok nyilvántartásaiból készült adatbázis, melyben a nyilvántartásukban szereplő lakosoknál felismert, diagnosztizált, több esetben pedig „egymásra rakodó” betegségek szerepelnek. E szerint Magyarországon mind a férfiak, mind a nők esetében a leggyakoribb krónikus betegség a magas vérnyomás. Az elmúlt években arányában kiegyenlítődött a diabeteses és az alsó légúti betegek aránya mindkét nemben. A keringési rendszer betegségei és az asztma viszont egyre inkább női betegséggé vált, az asztmás nők száma az elmúlt 10 évben megháromszorozódott. E krónikus betegségek jellemzője a folyamatos orvosi kontroll, az életmód változtatás elkerülhetetlen szükségessége, és a folyamatos gyógyszeres kezelés. A folyamatos gyógyszer-szedésnél azonban jelentős gondot okozhat, hogy az elmúlt években az egészségügyi kiadások legnagyobb csökkentése a gyógyszertámogatások terén valósult meg. Ily módon napjainkban a hétköznapi gyógyszeres ellátásban folyamatosan változik az elérhető, illetve a támogatott (azaz a lakosság nagy része számára valóságban is hozzáférhető) gyógyszerek köre, azaz a krónikus betegséggel bírók megszokott gyógyszerűk gyakori cseréjére kényszerülhetnek.  Az életmód, azon belül kiemelten az étrend változás megvalósítása szintén jövedelemfüggő – miközben a krónikus betegséggel küzdők egyre nagyobb aránya a gyógyszert sem képes kiváltani. A többszörösen hátrányos helyzetben élők arányának növekedése az egészségügyi adatok között párhuzamosságot mutat a nők között jelentősen, szinte ugrásszerűen növekedő emésztőrendszeri és májbetegségek számával.

Az egészséget meghatározó társadalmi tényezők egyformán érintik mindkét nemet, de a nők magasabb egészségügyi rendszer igénybevétele mellett e változás az egészségügyi rendszer területi különbségei, illetve az elszegényedésből adódó életmód változás számlájára is írható. A megbetegedések országon belüli megoszlásában a legtöbb betegségnél növekedtek a területi eltérések. Pld. a női diabetesnél 38%-ról 50%-ra nőtt az eltérés a legalacsonyabb és a legmagasabb megbetegedési arányszámú területek között.

A halálozási adatok területi alakulásában ellenkező tendencia figyelhető meg a nőknél és a férfiaknál – míg a férfiaknál összességében kisebb lett a területi különbség, a nőknél növekedett.

A vezető halálok napjainkban mindkét nemnél a keringési és a daganatos megbetegedések. A kétes dicsőséget, a daganatos halálozás Európában legmagasabb arányát az elmúlt évtizedben is megőriztük.

Figyelmeztető jel, hogy miközben életkori csoportonként az elmúlt években általánosságban csökkent a nők mortalitása, ezen belül a daganatos halálozás kisebb ütemben csökkent, sőt az 50-60 éves nőknél abszolút mértékben sajnos növekedett.

            A hazai egészségügy átalakításának egyik velejárója, hogy több, előre tervezhető beavatkozásnál bevezetésre került a várólista. Ennek közgazdasági alapja, hogy az egészségügyi intézmények korlátozott forrásaikat a lehető legjobban tudják megosztani az azonnali és az előre tervezhető beavatkozások között. 2014-re azonban ez a gyakorlatban már nemcsak a nagy értékű műtési beavatkozásokra, hanem a járó beteg ellátásra, a laborvizsgálatokra és a diagnosztikára is kiterjesztésre került. A műtéti várólistán a legutóbbi adatok szerint mintegy 58 ezren szerepelnek (szürke-hályog műtét: 27 ezer/ térd protézis: 9,9 ezer/ csípőprotézis 8,4 ezer/ szív katéter: 2,3 ezer/ epekő: 2,2 ezer/ gerincstabilizáció: 0,9 ezer/). Ezen beavatkozások többsége jellemzően idősebb kori beavatkozás, olyan korosztályoknál, ahol a nők aránya már jelentősen meghaladja a férfiakét.

Csak nőknek

Az egészségügyi ellátás egy része speciálisan „nemre” szabott. Bár a várandósság nem betegség, az egészségügy jelentős kapacitásokat biztosít a szülésekre, és a nőgyógyászati betegségek kezelésére. A kórházi aktív fekvőbeteg ellátásban jelenleg kevesebb a 100.000 női lakosra jutó szülészet-nőgyógyászati ágy, mint 2006-ban, bár a 2013-as arány már növekedést mutat az előző évihez. A szülészet-nőgyógyászati ágyak területi megoszlása, és kihasználtsága jelentős szórást mutat. Budapest és Pest megye együttesen a 10.000 lakosra jutó legalacsonyabb nőgyógyászati ágyszámmal rendelkezik – hozzá kell tenni, hogy ezen a földrajzi területen messze a legmagasabb a magán egészségügy jelenléte. A nőgyógyászati ágyak számának csökkentésével párhuzamosan nőtt a járó beteg ellátás szakorvosi óráinak, illetve a járó beteg ellátást igénybe vevőinek a száma. Kedvezőtlen tendencia azonban, hogy csökkent a gyermek nőgyógyászati, és a mammográfiás szűrés és diagnosztika szakrendeléseket igénybe vevők száma.

A nők reproduktív jogai szempontjából az egészségügy csak a meglévő jogszabályokat alkalmazhatja, a jelenlegi egészségügyi rendszertől elvárható szakmai szinten. Ebbe a szakmai elvárható gondosságba azonban olykor a jogalkotó nem engedi be a korszerű ellátási lehetőséget, ilyen eset volt például, amikor az abortusztabletta – sikeres hazai klinikai tesztek utáni – széleskörű rutin alkalmazását nem tették lehetővé az illetékes hivatalok.

A szülések Magyarországon napjainkban is jellemzően kórházi körülmények között, orvosi segítséggel történnek. Néhány éve viszont már jogszabály – ugyanakkor jelentős, gyakorlatilag szinte betarthatatlan feltétel-rendszert megszabva – teszi lehetővé a tervezett és felügyelt otthonszülést, 2014. júliusától pedig lehetőség van a terhes gondozás szülésznő általi kisérésére is (bár ennek a szülésznő személyi feltételei jelenleg még nem biztosítottak, és a program néhány részeleme is erősen homályos.)

Magyarországon a születések közül jelentős arányú - a WHO ajánlást kétszeresen meghaladó - a császármetszések aránya. Ennek a ténynek a valódi okai vita tárgyát képezik, az erről szóló elemzések az alábbiakat emelik ki általában:

·         nőtt az idősebb korban szülő nők száma

·  nőtt a „tervezett” szülések száma (nők félelme a szüléstől, egészségügy számára tervezhető, nem spontán folyamat: személyzet biztosítása tervezhető)

·         hálapénz rendszer

·         szülési komplikációk elkerülése, túlbiztosítás

Összefoglalás:

Magyarországon több évtizedes tapasztalat szerint a nők egészség-tudatos magatartása meghaladja a férfiakét, sok más mellett ez is jelentős szerepet játszik abban, hogy a magyar nők várható életkora jelentősen magasabb a magyar férfiakhoz képest. Az elmúlt években azonban kedvezőtlen társadalmi folyamatok váltak megfigyelhetővé, melyek paradox módon fokozottabban érvényesültek a nőknél, így bizonyos megbetegedések aránya a férfiakét jelentősen meghaladó arányban nőtt. E folyamatok hosszú távú következményei jelenleg még beláthatatlanok, de a romló táplálkozási körülmények, a nem csökkenő környezet-szennyezési hatások, a fiatalabb korra tolódó daganatos megbetegedés miatt megtorpanhat a várható életkort illetően remélt további felzárkózás a vezető európai országokhoz, de lassan a szomszéd országokhoz is.

Nem oldja meg a kapcsolati erőszak részeként megnyilvánuló gyermekbántalmazási esetek feltárását az EMMI frissen kiadott módszertani útmutatója

A közelmúltban Balog Zoltán, az EMMI minisztere jóváhagyott egy Módszertani útmutatót,"A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan" címen.

Az útmutató felsorolja a gyermekek bántalmazásában szerepet játszó rizikófaktorokat, a bántalmazás gyanúját felvető szülői magatartásfajtákat, a fizikai és/vagy szexuális bántalmazás gyereknél észlelt viselkedésbeli, és testi jeleit. Kitér arra, hogy ha a gyerek tanúja a családjában – elsősorban az egyik szülő másik ellen elkövetett – hozzátartozói erőszaknak, ez már önmagában is a gyereket veszélyeztető viselkedés, körülmény.

Az útmutató ezenkívül részletes szabályokat és szankciókat tartalmaz a gyermekbántalmazással kapcsolatba kerülő szakemberek részére is. Ezek felsorolása azonban egyoldalú, nem tartalmazza azoknak az eszközöknek, módszereknek a biztosítását, ami lehetővé tenné a végrehajtást. Amíg a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók aránytalanul túlterheltek, alulfinanszírozottak, nincs szabályozva, hány család, hány gyerek ellátása egy időben a feladatuk, addig  munkájukat nem tudják teljeskörűen az Útmutatóban foglaltaknak megfelelően ellátni, e nélkül viszont a kiadott szabályozás célja jelentősen sérülni fog..

Felhívjuk Miniszter úr figyelmét, hogy a szociális szakemberek munka feltételeit, feladataik normatív szabályozását rendelje az Útmutató mellé, mert így csak arra alkalmas, hogy lehetetlen helyzetben dolgozó szociális szakembereket fenyegessen.

Tartalmi hiányosságnak tartjuk továbbá, hogy az útmutató nincsen tekintettel a hozzátartozói, és gyerekek elleni erőszak társadalmi nemi meghatározottságára. Nem említi például, hogy a gyerek által megtapasztalt hozzátartozók közötti erőszak tipikusan az anya ellen irányul, illetve sok esetben az anyát és a gyereket egyaránt bántalmazza az apa, nevelőapa vagy partner. A párkapcsolati erőszakot elszenvedő anyát a hatóságok a gyakorlatban gyakran egyenlő mértékben teszik felelőssé a bántalmazást elszenvedett, vagy tanúként átélt gyerek veszélyeztetéséért, habár ilyenkor fontos lenne figyelembe venni, hogy a bántalmazott nő cselekvési mozgásterét, gazdasági helyzetét stb., a bántalmazás nagymértékben korlátozhatja, leronthatja.

Annál is inkább fontos lenne a gyerek és/vagy az anya ellen esetleg elkövetett bántalmazást a szakembereknek felismerni, mert ily módon is csökkenthető lenne a hazánkban sajnos gyakran előforduló rendszerabúzus, vagyis az áldozatok védelmét szolgáló rendszer nem megfelelő működése és ennek negatív következményei. A rendszerabúzus egyik tipikus formája, amikor a bántalmazást az illetékes szakemberek elmulasztják felismerni és kezelni, és hoznak olyan hatósági intézkedéseket, melyek következtében nemhogy nem kapnak az áldozatok védelmet az erőszakkal szemben, de a bántalmazottak gyakran további traumát szenvednek el a hivatali eljárás során. Ennek egyik megnyilvánulása  az ún. „kényszerláthatás” elrendelése, amikor a bíróság, gyámhivatal a gyerek érdekével és akaratával szemben kényszeríti ki a szülői kapcsolattartást. Ezekben az esetekben a jogalkalmazók nem veszik figyelembe a különélő szülő bántalmazó magatartását, mely többnyire a gyerek ellenállása mögött áll. Ehelyett az anya felelősségét állapítják meg a kapcsolattartás akadályozása miatt. A kapcsolattartást szabályozó döntések előtt az anya és/vagy a gyerek elleni rendszeres és szisztematikus erőszak feltárásának elmulasztása fizikai, lelki és jogi szempontból különösen súlyos következményekkel járhat az áldozatok számára, és a gyerek további veszélyeztetéséhez és bántalmazásához vezethet.

Felhívjuk ezért a Miniszter úr figyelmét arra, hogy az útmutatót fontos lenne olyan iránymutatásokkal kiegészíteni, a nemzetközi ajánlásokkal összhangban, melyek rávilágítanak az anya és a gyerekek ellen elkövetett bántalmazás gyakori összekapcsolódására. Javasoljuk, hogy ezekben az esetben a szakemberek fektessenek különös hangsúlyt a bántalmazás és veszélyeztetés tényleges felelősének azonosítására és felelősségre vonására, és a bántalmazott gyerekkel együtt az anya biztonságának a megteremtésére. A bántalmazás felismerésének és kezelésének elősegítésére a Magyarország által 2014 márciusában aláírt Isztambuli Egyezmény rendszeres képzéseket javasol az érintett szakemberek számára. Szíves figyelmébe ajánljuk az áldozatokkal foglalkozó civil szervezetek „Szakmai módszertani útmutató a párkapcsolati erőszak elleni hatékony fellépésre” című kiadványát http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/mu-fulltext.pdf, amely további módszertani javaslatokat tartalmaz e témában. 

Kórházi ágyak száma Magyarországon

A kórházi ágyak száma egy egészségügyi rendszer leírásában viszonylag könnyen értelmezhető és számszerűsíthető.  Ez nagy előny egy olyan szektor tevékenységének az értékelésénél, melynél viszonylag kevés áttekintő adat áll rendelkezésre. A kórházi ágyak száma azonban könnyen számszerűsíthető, és mindenféle mutató is számolható belőle – azonban ezek értelmezésénél könnyen tévedhetünk is: az egészségügyi kapacitások ipari szemlélete torz következtetéseket eredményezhet.  Ennek legjobb példája az ágyak kihasználtságának vizsgálata, egy éves átlagszám nem tükrözhet minden okot: a szezonális és területi igénybeli eltéréseket, az esetleges forráshiányt, a nyilvántartásban bekövetkezett változásokat, és a tényleges igényekhez mért teljesítést sem.

Ha csak a számszaki részt nézzük, a hazai aktív fekvőbeteg ellátásban a kórházi ágyak száma több, mint 18 ezerrel csökkent 2004 óta, míg ezen ágyak kihasználtsága 6%-al romlott. Alapvetően változott az egynapos esetek száma: több, mint négyszeresére nőtt, és az ápolások átlagos ideje is majdnem 5 napra csökkent. Azaz naptári napra vetítve az 5 napos munkahét kihasználásával elérhető 71,4% helyett a 2013-as 70,35 % ágykihasználtság egész jónak mondható. Viszont, ha belegondolunk, túl jó ez az adat: ezek szerint nincs tartalék a rendszerben, hisz minden munkanapon szinte 95 %-on üzemelnek az aktív ágyak, míg hétvégén – amikor aktív ellátás csak speciális esetekben van – kiürülnek a kórházak. Így értékelve ez a szám nem az aktív fekvőbeteg ellátásban meglévő tartalékokról, hanem az ellátandó betegekben lévő „tartalékokról” is szól, hiszen az egészségügy egyik sajátossága, hogy egyes betegségcsoportok tünetei szezonálisan, időjárástól is függően erősödnek. Ezeken a „csúcsokon” viszont jelentős kapacitáshiány keletkezhet. A tervezett beavatkozások külön kezelésével a szezonális ingadozások változó terheléseit kívánták kiegyenlíteni – az egyre növekvő várólisták viszont azt igazolják, hogy a jelenlegi kapacitások nem tudják kiszolgálni a felmerülő ellátási igényeket. Hírek szerint jelenleg majdnem 60 000 várakoznak kiemelt műtétekre – a mandulaműtéttől a csípőprotézisig. És e számban még nincs benne a járóbetegellátásban, és a diagnosztikában (CT,MR) várakozók száma. Aki teheti, a hosszú várakozás helyett a magánszektorba menekül ellátást keresve bajára – e nélkül a várólisták hossza a mostani felháborítóról botrányosra növekedne. A tervezett beavatkozások mintájára a szűk kapacitásokon (diagnosztika, egyes járó beteg ellátások) is bevezetett előjegyzési rendszer ugyan segíti a „drága” aktív fekvő betegellátás egyenletes terhelését – azonban az itt eltöltött „átfutási idő” visszafordíthatatlan folyamatokat eredményezhet egyes betegségek alakulásában: kedvező esetben csak drágább, és bonyolultabb beavatkozást igényelve a fekvőbeteg ellátásban.

            Sokszor hivatkozási alap, hogy hazánkban a nemzetközi átlaghoz viszonyítva magas az aktív fekvőbeteg ágyak száma. Ez – szintén csak számszakilag megközelítve – igaz volt: 2010-ben az arányszám 13%-al volt magasabb, mint az európai átlag. Sajnos, a nemzetközi összehasonlítás ritkán teljes körű, így nem közkeletűek azok az adatok, hogy a diagnosztikus, és a terápiás egészségügyi berendezésekkel viszont olyan rosszul ellátott a hazai egészségügy, hogy a mienkhez hasonló számokat leginkább Dél Amerikában találunk. Az aktív fekvőbeteg ellátás jelentős része az egészségügynek – de igazából csak az egész rendszerrel együtt értelmezhető. A német egészségügyi rendszer nem attól lesz jobb a hazainál, hogy magasabb az aktív ágyak aránya, és a finn egészségügyi rendszer sem azért jobb, mert alacsonyabb aktív ágyszám aránnyal rendelkezik.

            Az aktív ágyak száma önmagában nem tükrözi az egészségügyi rendszerben valójában a kórházaktól elvárt tevékenységet: ilyen például az elérhetőség, a földrajzi távolság. A gazdasági indokokkal létrehozott nagy centrumok csak akkor tudják jól, és emellett gazdaságosan végezni tevékenységüket, ha megfelelő a lakóhely közeli ellátás is. Ennek hiányában – bár mindig „nagyüzemben” működnek a centrumok – az egészségügy teljes rendszere nem fog hatékonyan működni. És itt a hatékonyságon nem gazdasági, pénzügyi hatékonyságot értek, hanem az egészségügyi rendszer igazi célját - a betegek ellátását, a lehető legnagyobb egészségnyereség elérését. És ebből a szempontból a hazai egészségügy rosszul teljesít, míg a várhatóan egészségben eltöltött évek számában az elmúlt 7 évben lassan megközelítettük az európai átlagot, a várható élettartamban nem történt jelentős változás, lemaradásunk állandósult. Sőt, a magyar nők várható élettartama az elmúlt pár évben alig változott, míg az európai átlag több, mint 2 évvel nőtt.

Az ellátás területi elve ugyan elszakadt a közigazgatási felosztástól, de a területi különbségek jelentősek. A hazai kórházak jelenlegi kapacitáskihasználtsága mögött elsődlegesen a hosszú idő óta fennálló forráshiány áll, mely már az ellátás minőségében is problémákat okoz.

Grafikonok:

Aktív fekvőbeteg ágyak számának alakulása Magyarországon:

forrás:OEP

Kórházi aktív és krónikus ágyak és ellátott betegek számának változása 2004. évhez

forrás:OEP

Várható egészséges évek és várható élettartam alakulása: Eurostat

EWL 50/50

Az 50/50 Koalíció Közös Nyilatkozata 

Az 50/50 Koalíciót európai parlamenti képviselők alapították 2012-ben, szakmai háttértámogatást nyújt hozzá az Európai Női Lobbi. 

A nemek társadalmi egyenlősége nélkül nincs modern európai demokrácia!

Bevezetés: Miért van szükség egy olyan pártokon átívelő koalícióra, mely kiáll azért, hogy az összes európai intézményben 50/50%-os női és férfi arány jöjjön létre? Miért van szükség az 50/50 kampányra a 2014-es európai parlamenti választások előtt?

2014-ben az európaiak új Európai Parlamentet fognak választani. Vajon egyensúlyban lesz-e a nemek aránya az EP képviselők között? Vajon 13 év után először nő lesz-e az Európai Parlament elnöke? Élén a bizottság elnökével feláll majd az új Európai Bizottság is. Vajon a biztosok 50%-a nő lesz és 50%-a férfi? Vajon történelme során először nő lesz-e az Európai Bizottság elnöke?
A nők Európa népességének több mint felét adják, de az európai döntéshozatal semelyik szintjén sincsenek egyenlő arányban képviselve.

Az Európai Unió megfelelő legitimációjának gátja a nők régóta tartó alacsony száma a politikai döntéshozatalban.

A nők és férfiak egyenlősége az EU egyik deklarált fő célkitűzése és alapértéke. Ezenkívül a nemek egyenlősége a döntéshozatalban A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2010–2015) és a Nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktum (2011–2020) egyik prioritása.

Kik vagyunk és mi a célunk?

Európai Női Lobbi támogatásával létrejött, pártokon átnyúló EP képviselői csoport célja, hogy a 2014-es európai parlamenti választások után 50/50 női-férfi arány jöjjön létre az európai intézményekben, vagyis megvalósuljon a paritás. 

A modern és valódi demokrácia megköveteli a nemek társadalmi egyenlőségét; azt, hogy a nők és a férfiak az életüket érintő döntések meghozatalában egyenlően tudják képviselni érdekeiket.

Meggyőződésünk, hogy itt az ideje a konkrét lépéseknek a 2014-es európai választások előtt!

Hisszük, hogy a nemek társadalmi egyenlősége demokráciánk modernizálásának egyik feltétele, ezért kell, hogy a nők és férfiak a maguk sokszínűségükben osztozzanak a jogokon, kötelességeken és a hatalmon. Minden olyan európai kezdeményezés, melynek célja, hogy jobban bevonja az európai polgárokat a demokráciába, hogy növelje az Európai Unió legitimitását, és hogy olyan közpolitikák felé irányítson, amelyek tükrözik minden európai igényét és törekvéseit, értelemszerűen alapértékként kezeli a nemek társadalmi egyenlőségét.

Követeléseink

Mi, az Európai Parlament képviselői, azért gyűltünk össze, hogy felhívjunk minden döntéshozót, egyént és a demokrácia és az igazságosság előmozdítására elkötelezett szervezetet, hogy támogassák a nők és férfiak közötti egyenlőség eszméjét a döntéshozatalban, és országhatárok és politikai pártok felett átívelően álljanak ki a nemek paritása mellett, a hatalom minden szintjén.

Felhívjuk:

• a Tagállamokat, hogy a Bizottságba és az EU intézményeinek minden csúcspozíciójába jelöljenek egy nőt és egy férfit;
• a Tagállamokat és az Európai Unió Tanácsát, hogy támogassa és biztosítsa a paritást az Európai Központi Bank igazgatóságában és a csúcsvezetők között;
• az Európai Parlament politikai csoportjait, hogy egy női és egy férfi jelöltet állítsanak az Európai Parlament elnöki tisztségére és hogy biztosítsák a nemek paritását a parlamenti bizottságok elnökei között csakúgy mint az Európai Parlament Elnökségében;
• az európai politikai pártokat, hogy támogassák és biztosítsák a nemek megfelelő képviseletét döntéshozó testületeikben és támogassák a női jelölteket abban, hogy az Európai Parlament döntéshozói közé kerülhessenek; 
• a nemzeti politikai pártokat, hogy úgy állítsák össze a választási listáikat a 2014-es európai parlamenti választásokon, hogy az eredmény nemek paritása legyen; 
• az Európai Tanácsot, hogy vegye a politikai napirend élére a nők szerepét a döntéshozatalban.

fordítás: noierdek.hu

Nyugdíj és gyermekvállalás

A magyar nyugdíjrendszer hosszú ideje komoly hosszú távú problémákkal küzd. Az átlagéletkor növekedése, a fiatalok arányának csökkenése évek óta foglalkoztatja a szakembereket, hogy milyen átalakításokkal lehetne fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszerünket. A kötelező magánnyugdíjpénztárak teljesen hibás felszámolása után viszont semmilyen újítás nem következett be. A rendszer jövőbeni fenntarthatóságának biztosítására egyelőre a gyermekvállalás ösztönzése az egyetlen próbálkozás.

A tényleges társadalmi okok – a munkanélküliség, az elvándorlás, a szegénység, a társadalmi mobilizáció lehetőségeinek lezáródása, a kilátástalanság – kezelése helyett azonban a kormány a könnyebb utat próbálja választani a gyermekvállalás ösztönzésével. Így a többség számára csak részben igénybe vehető adó és járulékkedvezmények mellett csak a kommunikációs és ideológiai „iránymutatás” zajlik: a nők feladata egyértelműen a gyermekvállalás, és a családi tűzhely őrzése.

Most azonban ezen is túltesz egy kormányhoz közel álló elképzelés: a nyugdíj megállapításánál bázis-növelő tényezőként vennék figyelembe a gyermekek számát, azaz azonos befizetésnél a gyermektelenek nyugdíja alacsonyabb lenne. Ezt a „felvetést” úgy tűnik kormányzati szinten is komolyan vették – ugyanakkor nem gondolták végig, valójában mit is jelent.

• Önmagában már a feltételezés is felháborító, hogy a gyermekvállalásnál elsődleges szempont lehet az öregkori megélhetés biztosítása. (Ilyen magatartással irodalmi olvasmányainkban találkozhattunk, a múlt század elején a szegényparaszti sorban élők választhattak ilyen "megoldást".) Már látom is, ahogy kibővítik a keresztnévszótárt Nyugdíj (fiú) és Nyugdíjka (lány) keresztnévvel.
• Az hogy valaki nem rendelkezik gyermekkel, nagyon sokféle okból lehet: az egészségügyitől a saját elhatározásig, a társtalanságtól a családon belül elszenvedett erőszakig. Őket büntetni kellene? Egyáltalán, mi köze van egy nyugdíj megtakarítás összegének a befizető magánéletéhez? Külön kérdés, hogy mi van azokkal, akiket a létező legnagyobb tragédia ért: eltemették a gyermeküket. Esetleg kompenzációs szorzót kapnak?
• Rendkívül megalázó a gyermekkel nem rendelkezők számára, hogy „másodosztályú” állampolgárként nyugdíjbefizetésük kevesebbet ér. Az ötlet továbbfejleszthető – láttunk már rá példát – akár gyermektelenségi adó is bevezethető, esetleg gyermektelennek nem járna a rezsicsökkentés, vagy akár 40 %-os ÁFA-t is fizethetnének. Hogy meg lehessen őket különböztetni a rendes, gyermekkel rendelkezőktől állampolgároktól, talán valami megkülönböztető jelvényt is viselhetnének?

Ez az elképzelés már nemcsak erkölcsi kötelességgé teszi a gyermekvállalást – hanem jelentős gazdasági hátrányt is jelentene a gyermekkel nem rendelkezők számára. Egyben megszünteti a nyugdíjrendszer közösségi, biztosítási jellegét is – és a kormány által preferált, elvárt magatartástól teszi függővé az időskori megélhetést. Mindezt ahelyett, hogy a mindennapi megélhetését segítenék a gyermeket vállalóknak – emelni kell a GYES-t, a GYED-et, a családi pótlékot, ingyenessé kellene tenni a felsőoktatás BA részét, elegendő bölcsődére és óvodára volna szükség, hogy csak a legtriviálisabb megoldásokat soroljuk.

A gyermeket vállalók számára magasabb nyugdíjat javasló terv szakmailag és erkölcsileg is elfogadhatatlan, ráadásul nem oldja meg a nyugdíjrendszer alapvető problémáit.  Álszent módon beszél jövőbeni „előnyökről” egy olyan országban, ahol az éhező gyermekek számát több mint 200 ezerre becsülik, ahol a gyermekes családok csaknem a fele került már olyan helyzetbe egy év alatt, hogy nem tudták megvásárolni a megfelelő mennyiségű ételt. Egy olyan országban, ahol a képzett emberek külföldre menekülnek, mert a megélhetésüket csak ott látják biztosíthatónak.

Ajánljuk megfontolásra a CNK erre a témára vonatkozó közpolitikai javaslatait:

• A rugalmas nyugdíjba vonulás lehetővé tétele 60 év felett. A nyugdíj értéke az életkereset, a ledolgozott évek és a várható átlagos nyugdíjban töltött időszak alapján változzék.
• A gyermekgondozás és az otthonápolás időtartama beleszámít a szolgálati időbe, s ezekre az évekre a nyugdíjszámítás az országos átlagjövedelem alapján történik.
• A gyermek első életévéig a munkaviszonnyal, szolgálati idővel nem rendelkezők is kapnak gyedet, melynek számítási alapja a mindenkori minimálbér.
• A családi pótlék és az ápolási díj reálértékének megtartása, és az elmaradt emelések pótlása.
• A korengedményes nyugdíj lehetőségének megteremtése a versenyszférában: nyugdíjkorhatár alatt a munkáltató kiválthatja dolgozói utolsó 5 évét.

Az én Prájdom, a te Prájdod, a mi Prájdunk

Budapest Pride 365: most és minden nap. Ez a mottója az idei rendezvénynek, utalva arra, hogy ne csak a Pride ideje alatt élhessük meg az identitásunkat szabadon, hanem törekedjünk erre az év minden napján.

A hazai politikai klíma nem kedvez a kisebbségeknek - a szélsőséges hangok térnyerése, a melegek ellen elkövetett atrocitások, a házasság fogalmának leszűkítése férfi és nő közötti frigyre, a Kerényi által felvázolt buzilobbi, a melegek hátrányos egészségügyi megkülönböztetése, a Jobbik és holdudvarának nem szűnő támadásai, és az utolsó esemény, a Jobbik által családi napnak nevezett ellentüntetés ugyanazon a helyszínen, ahonnan a Pride felvonulása indul - mind nem erősíti a bátorságot. Mégis, amikor ennyi támadás éri a szexuális kisebbséget, az meghozza a rokonszenvet is; a jóérzésű, európai módon gondolkodókban megszületik a döntés a támogatásról. Az európai ember elutasítja a szexuálfasizmust, és kritikával él a heteronormatív társadalommal szemben is.

A sűrűsödő támadásokkal szemben született meg a tavalyi év felhívása: „Add az arcod, add a neved”, ami megtette a hatását. Kulka János nyílt levelet írt Orbán Viktornak, és felszólította Kerényi Imre eltávolítására. Orbán Viktor berlini beszédében kiemelte, hogy az Unió problémáira mindent megoldó válaszként a kereszténységet és a heteroszexuális házasságot javasolja. Semjén Zsolt szerint Brüsszelből tolják a melegek szekerét, és ennek határt kell szabni, mert a házasság intézményébe nem fér bele, hogy akár három férfi házasodjon. Semjén Zsoltot nem zavarja, hogy rajta kívül senki sem beszél ilyesmiről, és hogy Brüsszel az Európai Unió döntéshozatali központja, ezért ha ott irányelv a szexuális és más kisebbségek védelme, ez alól a magyar kormánynak sincs felmentése, hanem jogi kötelezettségei vannak. A keresztényi kötelezettségekről és a felebaráti szeretetről külön lapot lehetne nyitni, de ezt most nem teszem.  Az idei Pride megnyitóját nem kisebb személyiségek támogatták jelenlétükkel, mint Heller Ágnes és Eszterházy Péter. Lakner Zoltán coming outja erősítette az egy éve tartó felvállalásokat és megnyilatkozásokat, az önmagukat melegként definiáló politikusok, politológusok, művészek sorát: Oláh Ibolyáét, Kemény Zsófiét és Sütő Andrásét.

Mindez nem kizárólag a szexuális kisebbség helyzetéről szól, hanem a kormány hataloméhségéről, és arról, hogy szüntelenül visszaél a hatalmával. Ebben benne van a civil társadalom ellen indított hadjárat, a Norvég Civil támogatás lenyúlására való kísérlet, a Norvég Civil Alap által támogatott szervezetek vegzálása és az ellenük indított KEHI-vizsgálat is. Benne van Paks és a Liget projekt, benne van az ellenzék kivéreztetésére tett kísérlet, a nőkkel szembeni pejoratív állampolitika, a női képviselők alacsony elismertsége, a társadalom lenézése és jobbágyi sorba taszítása is.

Azt azonban elfelejti a kormány, hogy minél nagyobb a nyomás, annál erősebb az ellenállás. Ez az ellenállás segít nekünk, melegeknek, leszbikusoknak és az egész LMBTQIA közösségnek, hogy valóban megéljük a mindennapokat. Ez mozgósítja a Szabadság téri emlékmű ellenállóit, ez teszi a társadalomból kivetett szegényeket, romákat egyre inkább konfrontatív tömeggé.

A Civil Női Kormány szolidaritása jeléül, kiállva az alapvető demokratikus értékek mellett, üdvözli mindazokat a bátrakat, ellenállókat és magukat felvállaló embereket, akik eljönnek a szombati Budapest Pride felvonulására az LMBTQIA emberek jogai érdekében, képviselve a szabadság és az egyenlőség eszméjét. Ez a gesztusunk a hatalom kiegyenlítésének igényéről is szól, az igazságos társadalomról, ahol a nők és a férfiak nem a nemi hovatartozás alapján részesülnek az elérhető javakból és pozíciókból.

Lovas Nagy Anna

a CNK leszbikus kulturális minisztere

Ajánlott olvasmány

A legfrissebb adatok szerint tovább nőtt az anyagilag nélkülözők száma Magyarországon: a 2010-es 2,13 millióról tavaly 2,62 millióra.

Bár még csak az EU tagok mintegy fele közölt adatokat a nélkülöző háztartások arányáról, már most látszik, hogy Magyarország azon kevesek közé tartozik, ahol romlott a helyzet. Mindez annak fényében sem meglepő, hogy nálunk már a minimálbéresek is a hivatalos szegénységi küszöbnél kevesebb pénzből gazdálkodnak.  Míg 2011-ben a háztartások 23,1 százaléka volt "súlyosan deprivált", 2012-ben már 25,7, tavaly pedig 26,8. Ezekkel az arányokkal 3 éve hazánk még a negyedik helyet tudta megszerezni az uniós rangsorban, azonban Lettország olyan mértékben csökkentette szegény háztartásainak számát, hogy a 2013-as sorban már csak Románia (28,7) és Bulgária (45,9) helyzete rosszabb, mint a miénk. A visegrádi országok közül csak Csehországra és Lengyelországra vonatkozóan vannak tavalyi adatok, 6,6, illetve 11,9 százalékos aránnyal. Szlovákia 2012-ben 10,5 százalékon állt.

Az eddigi adatok szerint Portugália, Bulgária és Ciprus rontott még rajtunk kívül a deprivációs arányon, míg a balti államok, Olaszország, Lengyelország és Románia javított - derül ki az Eurostat adataiból.

Mit jelent a deprivált?

A Központi Statisztikai Hivatal meghatározása szerint a deprivázió mérésére 9 tételt használnak. Ha az alábbiak közül 3 tétel igaz, akkor anyagi deprivációról beszélhetünk, ha viszont minimum 4 tétel igaz, akkor súlyos anyagi deprivációról:

·  Hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátraléka van

·  Váratlan kiadásokra nincs fedezete

·  Anyagi okból nincs telefonja

·  Anyagi okból nincs színes televíziója

·  Anyagi okból nincs mosógépe

·  Anyagi okból nincs személygépkocsija

·  Évi egyhetes üdülés hiánya

·  Kétnaponta húsételfogyasztás hiánya

·  Lakás megfelelő fűtésének hiánya

Az anyagi depriváció, mint mutató olyan, a hétköznapi életből vett tényezőkre mutat rá, amelyek minden háztartásban megjelennek. Ilyen többek között a váratlan költségek fedezésének képessége, amelyben Magyarország minden más országtól, még Bulgáriától is elmarad. Itthon a háztartások 74,2 százalékában jelentene gondot ugyanis egy nem várt kiadás, mögöttünk Lettország (69,5) és Bulgária (66,4) áll. Hazánk tavaly előtt is az utolsó helyet foglalta el, így nem valószínű, hogy az adatszolgáltatással késő tagállamok változtatnának a helyezésünkön.

Azok aránya a népességen belül, akik nem tudnak finanszírozni egy nem várt kiadást

(Forrás: Eurostat)

Arra sem lehetünk büszkék, hogy a családok 66,6 százaléka képtelen egy egyhetes nyaralást kifizetni. Sovány vigasz, hogy Bulgáriában (71,7) és Romániában (68,2) még több embernek kell lemondania a hosszabb kikapcsolódásról. Ebben a rangsorban még javíthatunk, ugyanis Horvátország 2012-ben rosszabb adatokat közölt és kérdéses, hogy egy év alatt tudott-e javítani a családok helyzetén.

Talán még az előbbieknél is szomorúbb az az adat, amelyben hazánk hátulról a második legrosszabb helyen áll. Honfitársaink 33 százaléka nem jut hozzá húshoz, halhoz, vagy ennek megfelelő tápértékű zöldséghez legalább kétnaponta. Ennél a bolgár 53,5 százalék rosszabb, de az előttünk álló Lettország (23,3) is közel 10 százalékpontot ver ránk.

Az Eurostat 2005-től közöl magyar adatokat a súlyosan deprivált emberek számát és arányát illetően. Az uniós csatlakozásunk utáni évben a társadalom 22,9 százaléka élt nélkülözésben, arányuk pedig egészen 2008-ig folyamatosan csökkent. A válság kirobbanása előtt 17,9 százalékra sikerült ezt a számot leszorítani, ami 1,77 millió embert jelentett. A recesszió következményeképpen egy év alatt közel 240 ezerrel nőtt azok száma, akiknek nem jutottak hozzá az alapvető javakhoz. Bár a válság hatásai enyhültek, 2012-ben átléptük a 25 százalékos lélektani határt, tavaly pedig még 100 ezerrel  nőtt a súlyosan nélkülöző magyarok száma. A tavalyi és a 2008-as szám közötti különbség 852 ezer.

Nincs középosztályunk

Magyarországon a rendszerváltás óta nem tudott kialakulni egy klasszikus értelemben vett középosztály. Erre a megállapításra jutott legalábbis a GfK Piackutató Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja. A magyar társadalom rétegei egyfajta körte formában épülnek egymásra, míg a társadalmi mobilitás felfelé igencsak korlátozott. Hogy valaki milyen státuszt foglal el a társadalmon belül, azt számos tényező határozza meg. Ezek között szerepel a jövedelem, a vagyon, az iskolai végzettség, a hivatás és a kapcsolati tőke.

(Forrás: Gfk, MTA TK)

Ezek alapján a társadalom 8 különböző csoportba sorolható. A legfelső 2 százalék az elit egy nagyon zárt réteg, főleg budapesti, felsőfokú végzettségű emberek alkotják. Ez a státusz gyakorlatilag örökletes. A felső közép 10,5 százaléka szintén fővárosi, illetve nagyvárosi értelmiségből áll, sok szabadidővel, aktív közösségi élettel, a kultúra iránti magas igénnyel. Mintegy 6 százalékot tesz ki a feltörekvő fiatalok csoportja, akik bár még a szüleik pénzéből élnek, bennük van a jövő ígérete.

A vidéki értelmiséget kb. 7 százalék adja. Ők a kisvárosi tanárok, orvosok, helyi közéleti szereplők, átlagos, de biztonságos jövedelemmel, magas kultúra iránti igénnyel. A csak "éldegélő" emberek 17 százalékos csoportját nevezik "kádári kisembernek". Állami munkahelyeken, irodai foglalkozást űz, nehezen, de kijön a jövedelméből, a kisebb településeken él. A sodródók a másik fiatalos réteg, azzal a különbséggel, hogy szüleik nem az elitbe tartoznak. Kultúra iránti igényük alacsony, de a modern világ vívmányainak (internet) ismeretével akár a feljebb lépés lehetősége is előttük lebeg.

A két alsó társadalmi réteget mindössze a munka különbözteti meg egymástól. A munkások 16,5 százalékos csoportjába tartozók kultúrafogyasztása a TV-re korlátozódik, sok embert ismernek, de kötődéseik alacsony presztízsűek. Ha elveszítik állásukat, akkor tartalékok híján rögtön a leszakadók legnagyobb, 23 százalékos rétegét növelik. Ők a közfoglalkoztatottak, a segélyezettek, rokkantak, öregségi nyugdíjasok. Sajnos ez a réteg is újratermeli önmagát - állapítja meg a kutatás.

Szász Péter

mfor.hu